Összeverekedett Hajdú Péter műsorában a két sztárvendég - Orrvérzésig ütötték egymást
A Frizbi felvételén ezért esett egymásnak a két sztárvendég.
Hajdú Péter és a Frizbi stúdiójában helyet foglaló nézők is megdöbbentek, amikor a műsor két sztárvendége ténylegesen összeverekedett. Növényi Norbert és a 31 éves pankrátor, Makai Renátó egymás játékos heccelésével indított, majd úgy bemelegedtek, hogy Renátó sporttársainak kellett szétválasztaniuk őket - írja képeket is mellékelve a Ripost.
Növényi, aki nemrég jelentette be, hogy hatvanévesen még utoljára ringbe lép, a folyosón azzal magyarázta a lapnak történteket, hogy a fiatal pankrátort elvitte a lendület, ő meg ment utána, nem engedhette, hogy egy fiatal csávó lenyomja. Ennek lett az a vége, hogy Növényit úgy orrba vágta Renátó, hogy mindegyikük pólója, sőt, még a kanapé is véres lett.
- Amit Norbi és Renátó műveltek, arra nem voltam felkészülve, lefagytam. Amikor pedig megláttam, hogy vérre ment a dolog, és hallottam, hogy már a biztonságiaknak is szóltak rádión, megijedtem. Elképzelésem sem volt, hogy az ATV-s személyzet hogy tesz rendet két ekkora erejű és méretű ember között. Ha nincs ott az a csapat pankrátor, lebontják a stúdiót - nyilatkozta a műsorvezető.
A botrányos interjú után felmondott a magyar műsorvezető - Képeken 2017 botrányai
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!