Fresh Andi lemondott a gyerekről: 40 felett ezért nem akar már szülni

Fresh Andi úgy döntött, nem vállal gyermeket.

fresh-andi-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Villányi Andrea, vagyis Fresh Andi a kétezres évek óta ismert. A hírnevet a Fresh együttes hozta meg számára, amelyben Gyulai Viki, vagyis Fresh Wiki volt a társa. 

Nagyon nehéz időszakon van túl, 2021 elején mellrákot diagnosztizáltak nála. Erről először 2021. október elsején, a mellrák világnapján beszélt. A teljes gyógyuláshoz műtétre, kemoterápiára és sugárkezelésre volt szüksége, mindez nagyon megviselte. 

Fresh Andi és a gyerekvállalás

Fresh Andi a lesújtó első diagnózis után két hétre padlóra került, ezután azonban sikerült összeszednie magát. Az állandó orvosi vizsgálatok, kezelések ellenére igyekezett úgy élni, mint azelőtt, sőt még nagyobb fordulatszámra kapcsolt. Motorozott, jött-ment, csak egy dolog aggasztotta, félt, hogy az emberek kiszúrják a parókáját. 

 - Rádöbbentem, hogy a betegségem előtt nem éltem meg igazán a pillanatokat, legalábbis nem úgy, ahogy kellett volna. Nem azt mondom, hogy úgy kell élni minden napot, mintha az lenne az utolsó, de jobban kell értékelni mindent. Hiszen bármikor közbeszólhat bármi, akárcsak nálam - mesélte a Hot! magazinnak az énekesnő. 

Fresh Andit teljes gyógyulása és küzdelme alatt maximálian támogatta a párja, akivel hivatalosan is összekötötték az életüket, az esküvőre még a kemoterápia előtt sor került. A negyvenéves sztár elárulta, családalapítást, babát azonban nem terveznek, ennek pedig jó oka van. 

 - Spontán életet élünk, amibe egy baba nem férne bele. Ha valaki azt mondja erre, hogy önzőség, hát legyen. Amikor biológiailag a legalkalmasabb voltam rá, nem volt egy olyan társam, akivel szóba jöhetett volna, most pedig már nem szeretnék éjjelente felkelni és pelenkázni. Arról nem is beszélve, hogy negyven felett, éppen csak csak túl a kemoterápián, nem is ajánlott - fejtette ki a véleményét a hetilapnak. 

Fresh Wiki fürdőruhás bombázó

2004 márciusában az FHM férfimagazin szavazásán a magyarok között Fresh Wiki lett az első, Fresh Andi pedig a tizedik. Gyulai Viki mára már hátat fordított a rivaldafénynek, a koncerteknek, 2017 augusztusában kisfia született. Egy dolog azonban nem változott azóta, hogy a Fresh berobbant a hazai poppiacra: 42 évesen, édesanyaként is nagyon dögös. 

A Fresh együttes dögös énekesnője volt: a 42 éves Wiki így néz ki fürdőruhában

Fresh Wiki pár éve maga mögött hagyta a rivaldafényt, de a dögös külseje nem sokat változott.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Cover-fotó: Palikék világa By Manna

Ezt is szeretjük