Meglepődtünk Freddie új külsején: 2015 óta rengeteget változott az énekes
Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie az évek során rengeteget változott.
Freddie-t Fehérvári Gábor Alfréd néven ismertük meg a TV2 csatorna 2014-es, Rising Star című tehetségkutatójában.
Bár 2015 óta minden évben több dala is megjelent, az elmúlt években a köztévé műsorvezetőjeként ismeri a közönség legnagyobb része. Harmincéves korára sokat változott, nemrég édesapa is lett.
Freddie, A Dal műsorvezetője
A Rising Starban a negyedik helyen végzett, és 2015-ben nagy sikert aratott a Mary Joe című számmal. Következő, Neked nem kell című dalát már Freddie művésznéven jegyezte.

Pioneer című dala bejutott A Dal 2016-ba, amit megnyert, így a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon ő képviselhette Magyarországot. A döntőben végül a 19. helyen végzett. 2017-ben visszatért a műsorba, de már mint az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi kommentátora Rátonyi Krisztinával, akivel a következő évben A Dal 2018-nak műsorvezetői lettek.

A Dal 2019-et Dallos Bogival, a 2020-at Rókusfalvy Lilivel, míg a 2021-es adásokat Orsovai Reni énekesnővel vezette, aki tavaly Rácz Gergő oldalán a Mostantól című dallal megnyerte a dalválasztót. Az biztos, hogy Freddie haja az évek során egyre hosszabb lett.

A Dal 2021 első elődöntőjében sokakat meglepett hosszú, göndör fürtökben aláomló hajával.
A fiatalemberből nemcsak komoly férfi lett, hanem családapa is: a harmincéves sztár február elején a közösségi oldalán jelentette be, hogy két héttel korábban megszületett a kislánya, Fehérvári Léna Hanga. A magánéletét féltve őrzi, csak annyit lehet tudni, hogy a szíve 2015 óta foglalt. Posztjában azt írta, a privát életével a jövőben sem kíván haknizni, és nem fogja gyermekét sem mutogatni.
A tehetségkutatók tinédzser énekesei egykor és ma
László Attila 14 évesen Máté Péter Most élsz! című dalával nemcsak bejutott a Csillag Születik harmadik évadába, hanem 2011 júniusában meg is nyerte az RTL Klub tehetségkutatóját. Képes összeállításunkban nemcsak azt nézheted meg, mennyire sokat változott az évek során, hanem azt is, mennyire másképp néznek ki ma a zenés tehetségkutatók tinédzser énekesei: Brasch Bence, Szabó Ádám vagy Vastag Tamás.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
- sztár
- freddie
- fehérvári gábor
- rising star
- a dal
- műsorvezető
- énekes
- ilyen volt ilyen lett
- így néz ki most
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- tehetségkutató