Ma 63 éves Frajt Edit - Most így néz ki a Szomszédok Mágenheim Julija

Frajt Edit a Szomszédok című sorozattal lett országosan ismert.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Frajt Edit 1979-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezt követően a Pécsi Nemzeti Színház, majd a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja lett. Az ország az 1987. május 7-én indult Szomszédok főszereplőjeként ismerte meg. Ő alakította Mágenheim Juli kozmetikust, Mágenheim Julcsi - Ábel Anita - édesanyját, Mágenheim doktor - Kulka János - sokat zsörtölődő feleségét. A színésznő azt mondta, meg kellett tanulnia házsártosnak lenni, de az évek során egyre jobban ment neki. 

Mint a népszerű teleregény többi főszereplőjét, az 1955. november 2-án született Frajt Editet is azonosította a közönség sorozatbeli szerepével. 

- Velem is megtörtént, hogy mentem vásárolni, és kérdezték: a doktor úrnak viszi? Eleinte még elmagyaráztam, hogy nem, az egy másik történet, nekem van saját családom, de aztán a 25-30. alkalom után azt mondtam, hogy igen, a doktor úrnak viszem - mesélte az MTVA Ridikül című műsorában. 

frajt-edit-2018
Fotó: MTVA/Ridikül

Juli és a Mágenheim család a nézők egyik nagy kedvence volt, csakúgy, mint minden hájjal megkent kollégája, az üzletember, üzlettulajdonos Gábor Gábor - Koltai János -, aki első bemutatkozásakor nem aratott nagy sikert Mágenheim dokinál, Julcsinál és Etusnál. 

Frajt Edit a Ridikülben arról is beszélt, minek köszönheti, hogy Horváth Ádám rendező sorozatában megkapta az egyik főszerepet. 

- Ádámmal én két filmben is dolgoztam együtt, például a Jókai-regényből készült Mire megvénülünkben és a Petőfi című filmben is. Egy januári napon felhívott a gyártásvezető, hogy Ádám indít egy új sorozatot, hat részt forgat, ami próbaadásnak tekinthető, és vállalnék-e benne szerepet. Mondtam, küldje el a forgatókönyvet, hogy tudjam, miről van szó. Elküldte, elolvastam, és rögtön igent mondtam - mesélte a talk show-ban. 

frajt-edit-2018-ridikul
Fotó: MTVA/Ridikül

Frajt Edit a Szomszédok forgatása alatt lett várandós, terhességét a sorozatba is beleírták, Mágenheim Flórát pedig a saját lánya, Franciska játszotta. Ma már felnőtt, harmincéves nő, aki soha nem vágyott a reflektorfénybe, civil foglalkozást űz. 

- Nem volt nehéz döntés, hogy az újszülött lányom is szerepeljen a sorozatban, mert abban az időszakban nagyon sokat dolgoztam. Örültem, mert így sok időt tölthettünk együtt. Egyhetes korától ismertem Franciska minden rezdülését, jó volt ez az időszak. Az előkészületek voltak inkább nehezek, hogy minden rendben menjen a forgatáson, de nem bántam meg - osztotta meg a nézőkkel az Újbuda Televízió 2017-ben készült, Helyi érték című műsorában.

A 63 éves Frajt Edit a sorozat után is sokat játszott színházakban, de két éve visszavonult, és már csak néhány szinkronmunkát vállal el. A Szulejmánban ő adta a hangját a címszereplő édesanyjának, a Tudorok című sorozatban pedig Aragóniai Katalinnak, de szinkronizált olyan híres színésznőket is, mint Jeanne Moreau, Jacqueline Bisset vagy Sophia Loren.

A Szomszédok főszereplői egykor és most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük