Ő Flipper Öcsi híres dalának Ginája: a gyönyörű modellbe bele is szeretett
Flipper Öcsi múzsája közel négy évtized után fedte fel a kilétét. Harmath Mariann szépsége megbabonázta az énekest.
1984 volt az az év, amikor a Dolly Roll kiadta a Gina, A Bestia című szerzeményt. Flipper Öcsi két évvel korábban igazolt át az együttesbe a Hungária zenekarból. Szőke tincseivel, jellegzetes mozgásával és tipikus "jampi” megjelenésével hamar a lányok elsőszámú kedvence lett.
Sokáig sejteni sem lehetett, ki az a nő, aki az énekes egyik leghíresebb slágerét ihlette. Közel négy évtizeddel később derült ki, hogy a szóban forgó lány nemcsak a múzsája, hanem a szerelme is volt.
Ő Flipper Öcsi Ginája
Harmath Marianna a Tények Pluszban mesélte el, mikor ismerkedett meg Flipper Öcsivel, valamint arról is beszélt, hogyan alakult ki köztük plátói szerelem.
- Lementem a Dolly Roll Klubba Bálint Antónia barátnőmmel, mert ő óriási Öcsi-rajongó volt. Én meg a tévében láttam az Arrivederci Amore című számot, ami nagyon tetszett - kezdte a visszaemlékezést a műsorban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az énekes itt figyelt fel az akkor 16 éves, gyönyörű modellre. A zenekarral együtt felkérte Mariannát, hogy szerepeljen a következő videóklipjükben. Mivel a lánynak nem volt idegen a szereplés, boldogan mondott igent. A munkakapcsolatból csak később lett valami több, és bár vonzódtak egymáshoz, mégsem lett soha kapcsolat a bimbózó románcukból.
- A Nyugati pályaudvaron sétáltam, nézegettem az üzleteket, és szembejött velem Öcsi. Nagyon megörült nekem, szinte a nyakamba ugrott. Elkezdtünk beszélgetni, de sietett egy fellépésre, úgyhogy számot cseréltünk, majd ezután nem sokkal felhívott, és megbeszéltünk egy találkozót, egy randevút.
Nagyon vonzódtak egymáshoz, de a lánynak még sosem volt párkapcsolata. Maga sem tudja, hogy miért, de akkor az élet úgy alakította, hogy végül hivatalosan nem váltak egy párrá. Kicsivel később egy másik énekessel sodorta össze a sors.
- Megismerkedtem Orbán Józsival, felhívott telefonon, és elhívott egy randevúra. Váratlanul beleszerettem, így ő lett az első párom az életemben. Öcsi nagyon nem örült, amikor megtudta, hogy összejöttem Józsival. Nagyon mérges volt, azt mondta, hogy meg fogom bánni. Emlékszem, a Fészek Művészklubban voltunk, és még egy asztalt is felborított mérgében.
Adamis Anna egykor és ma
Az 1962-ben alakult Omega Presser Gábor 1967-es belépése után állt elő saját dalokkal, amelyeket Laux József akkori felesége írt. Akkoriban Adamis Annára is illet a szőke, gyöngyhajú lány megnevezés: nemcsak okos és sokoldalú, hanem szépségével mindenkit elbűvölő, fiatal nő volt.
Fotókon a gyöngyhajú lány: az Omega slágerét is a 78 éves Adamis Annának köszönhetjük
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: MTI/Antall Péter