Az RTL Klub műsorvezetője botrányos kijelentést tett a reggeli műsorban
Elképesztő, Fehér Tibor száján mi szaladt ki a mai Reggeliben.
Fehér Tibor, aki három hónappal ezelőtt lett az RTL Klub Reggeli című műsorának házigazdája, viccesnek szánt, de valójában botrányos megjegyzést tett a mai adásban, amikor műsorvezető társával, Kiss Ramónával Rékasi Károlyt látták vendégül, aki két évvel ezelőtt elszenvedett súlyos balesete után visszatért. A beszélgetés során Ramóna és Rékasi is kissé zavarban volt, hisz 15 évig együtt játszottak a Barátok köztben, Rami az 55 éves színész szeme előtt vált tinilányból vonzó nővé, kezdőből színésznővé, aki a sorozatból való távozása után a csatorna műsorvezetője lett.
- Fura helyzet, hisz a feleséged voltam éveken keresztül – próbálta Kiss Ramóna elviccelni a helyzetet, ami úgy tűnt, jól is sikerült, mert ezen mindenki kacagott.
- Pont ezt akartam mondani, úgy is viselkedtek itt, mint egy házaspár – fűzte hozzá Fehér Tibor, aki alapvetően színészként lett ismert.
- Abszolút! Mi nagyon-nagyon jól melóztunk egyébként együtt – mondta Rékasi.
- Ez így van. Sokszor megvert egyébként a Karcsi. Családon belüli erőszak. Fél éven keresztül vert – utalt Kiss Ramóna azokra a jelenetekre, amikor a Barátok köztben játszott karaktere feleségül ment a Rékasi által játszott Barta Zsolthoz, aki bántalmazta nejét.
- Jó, de biztos megérdemelte, persze – szaladt ki a meggondolatlan mondat a még kezdő műsorvezetőnek számító Fehér Tibor száján.
A nők elleni családon belüli erőszakkal nem tanácsos viccelődni, épp elég gond, hogy sokszor a hatóságok sem veszik komolyan. A megjegyzés felett egyébként Kiss Ramóna is átsiklott, pedig az említett jelenetek forgatása nagyon megviselte, és nem csak azért, mert a testén lila foltok keletkeztek, annyira komolyan vették a szerepüket Rékasival. Élete egyik legnehezebb szerepének nevezte a bántalmazott Szentmihályi Zsófi eljátszását.
Persze, az ügyhöz hozzátartozik, hogy Kiss Ramóna is kezdőnek számít a műsorvezetésben, a Reggeliben szeptember elején mutatkozott be, emellett a csatorna X-Faktor című műsorát vezeti.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















