Eszenyi Enikő meghökkentő külsővel: a 60 éves sztár új hajszíne nagyon meglepő

Eszenyi Enikő nem csak kívül változott meg, többek szerint nyugodtabb és kedvesebb lett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Eszenyi Enikő a Vígszínházban kirobbant botrány óta nemcsak kívül, de több színész szerint belül is megváltozott.

 A hatvanéves színésznő-rendező 2020 márciusában tudatta, hogy visszavonta a legendás teátrum vezetésére beadott pályázatát, annak új igazgatója másfél éves megbízatással, 2021. december 31-ig Rudolf Péter lett. 

Eszenyi Enikő megváltozott

Idén júniusban több szakmabeli felháborodott, amikor kiderült, Kecskeméten rendezhet. Köztük volt Molnár Áron színész is, aki Eszenyi Enikővel szemben több mint hetven másik személlyel élt panasszal a Fővárosi Önkormányzat vizsgálóbizottsága előtt egy évvel ezelőtt, de a mai napig nem tudják a vizsgálat eredményét. Csőre Gábor a Blikknek azt mondta, nem vitatja Eszenyi hozzáértését, azt sem kívánja, hogy többé ne kapjon munkát, de attól fél, sok esetben következmények nélkül maradnak a színházi abúzusok.

Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt, rendezőt 2013-ban Prima-díjjal tüntették ki.
Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt, rendezőt 2013-ban Prima-díjjal tüntették ki.
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója a napilapnak azt nyilatkozta: "közéletünk erkölcsi kudarca is lenne, ha nem hinnénk abban, hogy az ember változni és változtatni képes".

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Eszenyi Enikő mostanában kékre festett hajjal posztol képeket a közösségi oldalán, de nem a külső változás a legszembetűnőbb. Több vele dolgozó azt állítja, nyugodt és kedves a közös munka során, szeretnek vele dolgozni. 

Járai Máté várja, milyenek lesznek az októberben kezdődő próbák Kecskeméten, a Cirkuszhercegnőben ugyanis ő is színpadra lép. A színészt Eszenyi elhívta egy szlovákiai premierjére, ahol a sikerrel bemutatott előadás után azt látta, hogy a két férfi szereplő kedvesen megköszönte a közös munkát. 

- A női főszereplőn, Tatiana Kulíškován is látszott - aki kint igazi sztár -, hogy szereti őt. Mindenki nagy tisztelettel és szeretettel volt iránta, sokan gratuláltak neki - mesélte a színész a Blikknek.

Tereh István producer is megerősítette, hogy pozitív változás vehető észre a színházi rendezőn. 

- Valószínűleg ő is belátta, új alapokra kell helyezni az életét a történtek után. Én továbbra is Magyarország egyik legjobb színésznőjének és rendezőjének tartom.

Eszenyi Enikő fogadott lánya, Veronika

Eszenyi Enikő és Kaszás Attila diákként szeretett egymásba a Színművészetin. 1980-tól 1998-ig voltak házasok, ám kapcsolatukból nem született közös gyermekük. Veronikát ötesztendős korában vették a szárnyaik alá, ugyan hivatalosan nem lettek a gyámjai, aktív résztevőivé váltak az életének.

Ő Eszenyi Enikő 37 éves fogadott lánya: Veronika már édesanya

Eszenyi Enikő és Kaszás Attila ötéves korában vette szárnyai alá Veronikát.

Elolvasom
Ezt is szeretjük