Válságba került Erdei Zsolt kapcsolata két kisgyereke édesanyjával - Őszintén mesélt róla

Erdei Zsolt és párja, Réka mindent megtesznek, hogy megmentsék kapcsolatukat.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Erdei Zsolt kapcsolata mélypontra került: amikor párja, Réka a kisfiukkal volt hat hónapos terhes, úgy érezte, eltávolodnak egymástól, most pedig az egykori profi ökölvívó-világbajnok gondolja úgy, minden erejével azon kell lennie, hogy a gyerekeik kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban nőjenek fel. 

A 45 éves sztár otthonában három gyermek cseperedik: az első házasságából született, 13 éves Viktor, illetve a két kicsi. Míg Réka egész nap otthon van, és a legkisebb gyerkőcre vigyáz, addig Erdei dolgozik, munka után pedig rohan a gyerekekért az óvodába, iskolába, este gyakran megfürdeti, megeteti, leteszi őket aludni. Késő estére mindketten annyira fáradtak, hogy amikor befekszenek az ágyba, ők is elalszanak - mesélte a Hot! magazinnak

Erdei Zsolt kevés időt tud kettesben tölteni párjával 

Mint minden párnak, nekik is szükségük lenne kettesben töltött időre, közös programokra, de ezt nehéz megoldani, mert Réka édesanyján kívül nincs, akire jó szívvel bízhatnák a gyerekeket, és ha van is egy kis szabadidejük, azt Erdei Zsolt inkább pihenéssel töltené, nyugalomra vágyik, míg a párja kimozdulna, színházba menne, romantikázni szeretne. 

- Nehéz eset vagyok, és neki sem lehet könnyű, az éremnek mindig két oldala van. Hullámzó a kapcsolatunk, mint szinte mindenkinek, de igyekszünk tartani magunkat, keressük a boldogság felé vezető utat.

Szeretnék visszatalálni a gyermekeim anyjához úgy, hogy minden olyan legyen, mint régen

- mesélte a hetilapnak. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- A gyerekekkel intenzíven kell foglalkozni, és a napunk nagy részét ez teszi ki, azonban úgy látom, hogy erre kezd rámenni a kapcsolatunk - vallotta be a sztár. 

Kislányuk és kisfiuk is koraszülött volt

Erdei Zsolt javasolta, hogy keressenek egy szakképzett, speciális bébiszittert, aki néha figyel a két kicsire, de mivel egyikük sem átlagos, a párja ezt nem akarja. Kislányuk, Gréti 2014 májusában, három hónappal korábban a vártnál, hat hónapra, mindössze 920 grammal jött a világra, kisfiuk, Vilmos pedig 2017 májusában szintén koraszülöttként, a hetedig hónapra, 1480 grammal született. 

erdei-zsolt
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

- Vilmoska sajnos még egyetlen szót sem beszél, pedig májusban már hároméves lesz, Gréti pedig elvonul a saját kis világába. Autisztikus vonásai vannak, erről a napokban kaptuk meg az orvosi papírt. Ez azt jelenti, hogy fejlesztésre szorul, és mindenképpen speciális iskolára lesz szükség - árulta el Madár. 

Erdei Zsolt nagyfia három nyelven beszél, szombatonként színjátszókörbe jár, jól tanul, de figyelmetlenséggel gyorsan képes lerontani a jegyeit, ezért apjának rá is nagyon oda kell figyelnie, pláne, hogy Viktor kamaszkorba lépett. 

Cseh Laci gyönyörű felesége, Dia

Cseh Laci 2007-ben, egy úszóversenyen figyelt fel az egyik éremátadó lány, Diána szépségére. Amint alkalma adódott rá, elkérte a telefonszámát. Gyorsan egymásba szerettek, majd nyolc év után, 2015 augusztusában kimondták a boldogító igent. 

Cseh Laci fürdőruhás feleségéről posztolt fotót - Diána gyönyörű nő

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük