ÉNB Lali három évvel fiatalabb öccse ilyen helyes pasi: Gergellyel nagyon hasonlítanak egymásra

Az Éjjel-Nappal Budapest Lalija, azaz Kamarás Norbert öccse is szerepelt a televízióban, ám végül egy teljesen más utat választott.

énb-lali-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

ÉNB Lalit, azaz Kamarás Norbertet 2013-ban ismerte meg az ország az RTL Klub Éjjel-Nappal Budapest című sorozatának egyik szereplőjeként. A göndör hajú, bohókás, néha szórakozott, máskor önfejű srác hamar közönségkedvenc lett, így cseppet sem meglepő, hogy a csatorna más produkcióiban is sokszor láthatjuk.

2016-tól rendszeresen vendégeskedett a Gyertek át! sztárvetélkedőben, 2018-ban a Szenzációs Négyesben tűnt fel, 2019-ben a Love Island házigazdájaként próbálhatta ki magát, 2021 őszén pedig szerelme oldalán szerepel a Nyerő Páros ötödik szezonjában.

ÉNB Lali és ritkán látott öccse

Azt kevesen tudják róla, hogy nem a fikciós realityvel debütált a képernyőn: még mielőtt az ország kedvenc Lalijává vált volna, 2010-ben a Való Világba is beadta a jelentkezését. Akkor nem egyedül próbált szerencsét, öccsével, Gergellyel szeretett volna beköltözni a testvérek kategóriában, ám a nézők végül nem őket szavazták be a villába.

Arról már akkor megbizonyosodhattunk, hogy a testvérpár nagyon hasonlít egymásra. Mindketten örökölték a sármos vonásokat, és mindketten barna, göndör fürtökkel hódítanak. Ugyan együtt vágtak bele, hogy meghódítsák a média világát, Gergely végül más utat választott magának. Borászként ő viszi, és fejleszti tovább nagyszüleik gazdálkodását. A szívtipró három évvel fiatalabb, de már túl van a családalapításon, kedvese, Helga 2019-ben ajándékozta meg egy gyermekkel.

A testvérpár bevallottan sok borsot tört szüleik orra alá gyerekként, például rendszeresen elkötötték édesapjuk autóját, amikor Abasáron éltek.

- Azt füllentettem, hogy csak a faluban megyek valahova, aztán előfordult, hogy megjártuk Budapestet vagy Szegedet is. Ilyenkor mindig visszapörgettük a kilométerórát, hogy apa ne lássa, mennyit mentünk, és úgy tankoltunk a kocsiba is, hogy ne tűnhessen fel neki a különbség - ecsetelte Lali a Story magazinnak 2019 májusában.

Istenes Bence húga

Istenes Bence két fiú, Nátán és Ádin édesapja, míg húga, Bogi egy kisfiút és egy kislányt nevel. Grace Elisabeth egy héttel később a vártnál, 2020. július 10-én jött világra. Istenes László aznap büszkén posztolta, hogy megszületett negyedik unokája, aki egyben az első lányunokája.

Ő Istenes Bence 31 éves húga: Bogi két kisgyerek édesanyja

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Cover-fotó: RTL Klub/Love Island

Ezt is szeretjük