Ő Dolhai Attila 18 éves lánya: Lucával együtt énekeltek a pápa érkezése előtt

Dolhai Attila legidősebb lánya, Luca örökölte a színész tehetségét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1938 májusa óta először 2021 szeptemberében Budapesten tartották meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelynek több híresség is a hírnöke volt. Feladatuk szerint az esemény előtt bejárták az országot, beszéltek a közönségnek a hit fontosságáról és arról a készülődésről, amely a pápa érkezését előzi meg.

Dolhai Attila is egyike volt hazánk művészeinek, akit felkértek a feladatra: a Jászai Mari-díjas színész az említetteken kívül fel is szólalhatott, továbbá megkérték arra is, hogy énekeljen a római katolikus egyházfő Magyarországra látogatásának hétvégéjén.

Dolhai Attila lányával énekelt a pápa érkezése előtt

A musicalénekes végtelenül nagy megtiszteltetésként élte meg mindezt, az pedig külön öröm volt a számára, hogy nem egyedül állt a színpadra, legidősebb lányával, Lucával énekelt duettet.

- Amikor azt mondták, hogy énekelni is kéne valamit, akkor sakkoznom kellett: főpróbahetem volt, mindjárt bemutató lesz a színházban, nehéz volt kitalálni, mikor érek rá. Végül szombaton a Kossuth téren énekeltünk Luca lányommal két dalt - mesélte a Mokkában.

dolhai-1
Fotó: TV2/Mokka

A 18 éves Luca boldogan mondott igent, amikor édesapja megkérdezte, vállalná-e a közös fellépést, ami a nagy izgalom ellenére nem is sikerülhetett volna jobban. A büszke apuka a TV2 műsorának vendégeként nem is bírta ki könnyek nélkül, amikor visszanézte a róluk készült felvételeket, amelyeken Andrea Bocelli és Céline Dion híres közös dalát, a The Prayert adták elő.

dolhai-2
Fotó: TV2/Mokka

- Nagyon izgultunk, folyt a kezünkről a víz, de nagyon szépen sikerült. Már a próbákon is a lézengő emberek megálltak, és tapsoltak nekünk. Nagyon nagy felelősség és nagyon nagy öröm volt. Az is, hogy Lucával lehettem, olyan gyönyörűen énekel, és nagyon szép!

dolhai-attila-batch
Fotó: TV2/Mokka

A tinédzser egyébként apukája nyomdokaiba kíván lépni, a Bartók Béla Konzervatórium magánénekesi szakára jár, és operaénekesnek készül. 

Ákos mind a négy gyermekével

A Kossuth-díjas énekes, zenész, dalszerző Ákos nemcsak a zenei karrierjére lehet büszke, hanem a családjára is. Őry Krisztinával több mint harminc éve élnek boldog kapcsolatban, de csak harmadik gyermekük érkezése után, 2005-ben házasodtak össze. Képes összeállításunkban megnézheted az énekes fotóit, amelyeken mind a négy gyermeke látható. 

Ákos lányai ilyen szépek lettek: ritka fotó mind a 4 gyerekével a nyaralásról

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük