Dobó Kata lányának derékig erő haján ámul mindenki: Szofiról az édesanyja tett ki képet
Dobó Kata csodaszép képet készített kislányáról. Szofi februárban ünnepelte kerek tizedik szülinapját.
Dobó Kata lányának hajától mindenki elájult. Szofi februárban ünnepelte kerek tizedik születésnapját, és nemcsak ő maga, de hajzuhataga is sebesen nő: lassan olyan hosszú lesz, mint Aranyhajnak a Disney imádott meséjéből.
A színésznő nagyon ügyel rá, hogy gyermeke ne szenvedjen semmilyen hátrányt attól, hogy édesanyját a hivatása miatt folyamatos figyelem övezi.
Dobó Kata lányának haja
Nem mutogatja Szofit a közösségi médiában, ha mégis készít róla egy-egy képet, akkor azt hátulról, az arca kitakarásával teszi. Most is ebből a szögből kapta le a Széllkapu Parkban a Millenárison. A tó tükörképén visszatükröződő felhők és a kislány olyan szép összképet adtak, hogy a felvétel akár képeslapnak is beillene.
Mindezt fokozták az édesanya megható szavai, Dobó Kata azt írta, Szofi számára az állandóság az örökös változásban, akit elmondhatatlanul szeret. Hashtagek formájában pedig azt árulta el, lánya sokat tanítja, jobb lett általa. Nem is tudja, mi volt azelőtt, hogy életet adott Szofinak.
Dobó Kata fürdőruhában
Dobó Kata fürdőruhás fotót csak nagyon ritkán mutat magáról. A színésznő bomba formában van. Karcsú alakját az odafigyelésnek és a sok mozgásnak köszönheti. Akik követik az oldalát, pontosan tudhatják, milyen aktív életet él.
A 48 éves Dobó Kata hupikék fürdőruhában pózolt: karcsú, mint egy modell
Dobó Katáról ritkán láthatunk fürdőruhás fotót az Instagramon. A friss, medencés képen fantasztikusan fest.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Mokka