Dobó Ági szépségkirálynő megmutatta ritkán látott húgát - Editkével ennyire hasonlítanak egymásra

Dobó Ági húga segített párjának a lánykérés kivitelezésében.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Dobó Ágit 2010-ben ismerhette meg az ország, ebben az évben választották ki hazánk legszebbjének a Miss World Hungary szépségversenyen. Ő azon versenyzők táborát erősíti, akik éltek az akkor rájuk háruló figyelemmel, és jelen tudtak maradni a médiában. 

2017-ben új oldaláról ismerhettük meg, A Konyhafőnök VIP-ben megmutatta, nemcsak gyönyörű, de a fakanalat is ügyesen forgatja. Egy évvel később párjával, Kiss Csabával vett részt a Nyerő Páros második évadában, a TV2 Love Bistrójában pedig ismét együtt szerepelnek.

Dobó Ági és testvére, Edit

A 31 éves sztáranyuka a közösségi médiában is roppant népszerű: követői az Instagram-oldalán és KisCsalád elnevezésű YouTube- csatornáján kaphatnak ízelítőt abból, hogy telnek a hétköznapjai szerelmével és két kisfiukkal. Bár Benediktről és Natanielről viszonylag gyakran posztol, testvérét ritkábban mutatja meg a nagyérdeműnek. Most egy nagyon különleges alkalom miatt mégis kivételt tett.

Augusztus 27-én tette közzé a lánykéréséről szóló videót az oldalán. A KIS eljegyzés névre keresztelt vlogot Csaba készítette, rajongóik a gyűrű megvásárlásától az előkészületeken át egészen a fél térdre ereszkedésig nyomon követhették az eseményt.

dobó-ági-húga
Fotó: YouTube/KisCsalád - Dobó Ági

A vőlegény első számú segítsége Dobó Ági húga, Editke volt, ő kísérte el Csabát mindenhova, valamint ő kamerázta le az eseményeket. Olykor az arcát is megmutatta a videózás során. A képkockákon egyértelműen látszik, hogy mennyire hasonlít a nővérére: épp olyan különleges, zöld színű a szeme, és a kisugárzása is annyira bájos, mint neki. 

Sztárok és lánytestvéreik

Képes összeállításunkban láthatod több sztár ritkán látott lánytestvérét is. Tudtad például, hogy Kasza Tibinek vagy Kulcsár Edinának is van egy húga?

Ő Istenes Bence gyönyörű húga - A ritkán látott Bogi 30 éves lett

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük