Dobó Ági álomszép menyasszony volt: dekoltázsát csak virágok borították
Dobó Ági és Kiss Csaba 12 együtt töltött év után tartották meg százfős esküvőjüket.
Dobó Ági és Kiss Csaba 12 együtt töltött év és két fiúgyermek után 2022. július 10-én egy százfős esküvő keretében házasodtak össze.
Eredetileg téli, decemberi esküvőt szerettek volna, de miután a lakodalmat a világjárvány miatt már kétszer elhalasztották, úgy döntöttek, Csaba 45. születésnapján kelnek egybe. Július 10-e azért is különleges dátum, mert a férfi ekkor kérte meg 2020-ban a szépségkirálynő kezét.
Dobó Ági esküvője
A polgári ceremóniát tavaly november 20-án tartották a karácsonyi díszbe öltözött otthonukban, de azon csak a szűk család volt jelen. Múlt hétvégén a teljes család és a barátaik jelenlétében keltek egybe Biriben, a Le Til kúriában. A 2010-es Miss World Hungary álomszép menyasszony volt, és a piros menyecskeruhával együtt három, Benes Anita által megtervezett kreációt viselt a nagy napon.
"Anyukámmal, hugimmal és a legjobb barátnőimmel érkeztem a Daalarna szalonba, ahol ruhát ruha követve egy mesés sellő fazonú ruhába bújva édesanyám és a barátnőim azonnal sírva fakadtak, és már az oltár előtt láttak lelki szemeikkel az adott ruhában. Majd ezután következett A RUHA, amibe belebújtam, megláttam magamat a tükörben, és én fakadtam sírva. Tudtam, hogy ezt kell választa-nom. Letisztult, és inkább klasszikus irányú. Egyszerűen fantasztikusnak látom" - mesélte Dobó Ági a Daalarna esküvői magazinjának, a Secret Storiesnak, amely fotókat is mutatott a lakodalomból.
A sellő fazonú, merészebb menyasszonyi ruhában, melynek dekoltázsrészét csak virágok borították, a vendégeket fogadta a medencénél, majd az oltárhoz, ahova a fiai, Benedikt és Nataniel kísérték, egy klasszikus, hercegnős darabban lépdelt.
- Ott álltam egyedül, illetve az anyukámmal és nem csak az Ági jött felém, ahogy, mondjuk, más esküvőkön, hanem a családom - az életed. Igen, az fantasztikus pillanat volt tényleg - mesélte Kiss Csaba a Fókusznak, amelynek stábja egyedüliként forgathatott az esküvőn.
Dobó Ági és Kiss Csaba esküvőjén számos sztár is megjelent, képes összeállításunkban megnézheted, kik ünnepeltek velük, valamint a menyasszony két ruháját is láthatod.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/Fókusz
OLVASD EL EZT IS!