Détár Enikő és Rékasi Károly 21 éves fia: Zsigmond örökölte apja csibészes mosolyát
Détár Enikő és Rékasi Károly fia, ha akarná, sem tagadhatná le, ki az apja, vonásai egyből elárulják Zsigmondot.
Détár Enikő és Rékasi Károly 1984-től 2013-ig voltak házasok, kapcsolatukból két gyermekük született: Eszter és Zsigmond már mindketten felnőttek, előbbi az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett közgazdászként, utóbbi saját céget alapított.
Bár mindketten kerülik a nyilvánosságot, kettejük közül Zsigmond az, akit többször láthatnak a tévénézők a képernyőn - olykor igent mond egy-egy felkérésre, és szüleivel együtt szerepel.
Détár Enikő és Rékasi Károly fia hasonlít az apjára
Ahogy apa és fia egymás mellett állt a fotón, szembetűnő a köztük lévő hasonlóság: ugyanazok a markáns vonások láthatóak az arcukon, és Zsigmond örökölte édesapja csibészes mosolyát is.
Ami a termetüket illeti, ott van némi különbség, a fiú esetükben túlnőtt édesapján, Zsiga legalább fél fejjel magasabb, mint a színész.
Détár Enikő és Rékasi Károly kapcsolata a válás után
Álompár - ezt a szót gyakran hallhattuk Détár Enikővel és Rékasi Károllyal kapcsolatban. Harminc évig tartó házasságuk sokáig megingathatatlannak tűnt, épp ezért mindenkit váratlanul ért, amikor 2013-ban bejelentették, elválnak. Kiderült, milyen most a viszonyuk egymással.
Détár Enikő és Rékasi Károly között a válás után ilyen a kapcsolat: fiuk meglepő vallomást tett
Détár Enikő és Rékasi Károly 2013-ban mindenkit meglepett a nagy bejelentéssel, 30 év után külön folytatják az életüket.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció