Demcsák Zsuzsa kihúzta a gyufát Janicsák Vecánál is - Ezért akadt ki az énekesnő
Demcsák Zsuzsa viselkedésével az Ázsia Expressz 2-ben nagyon megosztó.
Még csak két rész került adásba a TV2 Ázsia Expressz című műsorából, de a második évad egyik szereplőpárosa, Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea kettőse máris nagyon megosztja a nézőket. Van, akik az előbbi viselkedése miatt a plafonra másznak, szerintük minősíthetetlen, ahogy barátnőjével és kolléganőjével néha beszél, illetve viselkedik, míg mások a műsor Facebook-oldalán azt írják, a két műsorvezető összezördülései miatt érdemes nézni a realityt.
A második részben Kandász Andrea már kifakadt a kamerák előtt, miután hiába kérdezgette versenytársát, miért abba az irányba mennek, ami felé Demcsák Zsuzsa elszántan menetel, de nem kapott választ.
- Ezt nem hiszem el, komolyan mondom. Megbeszélhetnénk, hogy miért arra megyünk? Mert én nem tudom - kérdezgette a szőke tévés, mire nagy nehezen azt a választ kapta Demcsáktól, hogy ő négyszer megkérdezte, mindenki ezt az irányt javasolta, ezért ő erre megy.
- Idegesíti az, hogy én nem pont úgy gondolok dolgokat, ahogy ő. Ez mindig is így volt egyébként. Meg amit én gondolok, az mind hülyeség, nem logikus, álmokat kergetek. De hát én boldog vagyok. Én értem, hogy ő nagyon okos, oké, szuper…
Szerintem most valami ilyesmi van, hogy én az agyára mentem. Irritálom valószínűleg, meg a helyzet is
- foglalta össze az operatőrnek Kandász Andi a feszültség okát.
Demcsák Zsuzsa azzal, hogy sokszor csak magára figyelt, kihúzta a gyufát Janicsák Vecánál is. Az énekesnő azon akadt ki, hogy míg Kandász Andi viszonozta a köszönését, amikor elment mellette, Demcsáktól semmi reakciót nem kapott.
- Helló! Egyébként, szia! De semmi baj. Zsé már nem köszön, azt vágod? Ez kemény! - reagálta Janicsák Veca.
- Koncentrál a játékra - vette védelmébe a tévést Jancsú Ábel, Veca férje.
- Jaj, hagyjuk már, köszönni azért még attól lehet - kontrázott az énekesnő.
Én megmondom, hogy nem szimpatikus, mert nem az. Elmegyek mellettük, az Andi: "Hellósztok!". Mondom: "Helló!", Zsuzsa meg elnéz másfelé. Hát azért ne már! Nehogy már nem látott. Ez gáz! - fakadt ki a színfalak mögött az eset után Janicsák Veca.
Demcsák Zsuzsa viselkedése a nézőkben is felemás érzéseket kelt. Valakinek nagyon ellenszenves, míg mások szerint Kandász Andreával ők csinálják a show-t.
"Ez a Demcsák egy elviselhetetlen nő! Minden tiszteletem Kandász Andié a sok türelemért. Én előttem nem sokáig menne fent hordott orral, úgy hogy kiabálok utána. Ki ez?! Nekem az előző évadban a Nelli volt ennyire ellenszenves. Az ilyen minek megy el egy ilyen műsorba? Nem is értem."
"Lehet, hogy Zsuzsa olykor ellenszenvesnek tűnik, de a műsorban mégis Zsoltiék mellett az ő párosuk a legérdekesebb. Ha bárki visszagondol az adásokra, rájuk biztosan emlékezni fog. (Ld. elefánt történet, ausztrál turisták) A többiek beleolvadnak az eseményekbe" - olvasható a kommentekben az Ázsia Expressz 2 Facebook-oldalán.
Az Ázsia Expressz 2 szereplői
Hét páros vállalkozott arra, hogy itthoni életét hátrahagyva részt vegyen a TV2 sikerprodukciójában, az Ázsia Expressz második évadában, ami augusztus 26-án, hétfőn este startolt el a képernyőn. Képes összeállításunkban megnézheted a szereplőket.
Demcsák Zsuzsa testhez álló ruhában dögösebb, mint valaha - Fotókon az Ázsia Expressz 2 szereplői
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció