Dallos Bogi édesanyja közel a 60-hoz nagyon fiatalos: 40 évesnek néz ki lánya szerint
Dallos Bogi és Puskás Peti előbb 25, majd 50 évet öregedtek az Életünk története harmadik évadának legelső vendégeiként.
Dallos Bogi és Puskás Peti két évvel egymásra találásuk után, 2021. augusztus 27-én mondták ki a boldogító igent. Felejthetetlen élmény volt számukra, hogy pár héttel az esküvőjük után az RTL Klub Életünk története című műsorának harmadik évadában, a legelső adás vendégeiként láthatták egymást 25, majd 50 évvel idősebben.
Friderikusz Sándornak többek között elárulták, hogy egyelőre megélik kettesben a házasságkötés utáni időszakot, de sokáig nem szeretnék húzni a családalapítást.
Dallos Bogi és Puskás Peti nem fél az öregedéstől
- Fiatalon szeretnék anya is lenni, azt gondolom, pár éven belül - mondta a 24 éves énekesnő.
- Nyilván már nagyon szeretnék családot, gyereket. Kettőt-hármat - vallotta be a decemberben 37. születésnapját ünneplő színész-énekes.
- Hármat? Eddig kettőt beszéltünk! Egy fiú, egy lány, én úgy képzelném, de a lényeg persze, hogy egészséges gyerekek legyenek - reagálta erre felesége.
- Vannak ikrek a családban, fel kell készíteni Bogit erre is - tette hozzá az X-Faktor mentora, aki nem fél az öregedéstől.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Azért nem félek, mert nagyon féltem huszonéves koromban, hogy milyen lesz majd a harmincas éveimben lenni. És egyáltalán nem rossz. Egy más életszakasz, és nem szégyen megöregedni, mert ha megvan a család, a harmónia, tök mindegy, hány éves az ember. Közszereplőként azt gondolom, az a legnagyobb hiba, amikor az ember nem tud a korával együtt menni, és nem tudja elviselni. Én azon vagyok, hogy ezt próbáljam tudatosan beleépíteni magamba, hogy menni kell vele, meg kell találni az új életcélokat, lehetőségeket és azt, hogyan lehet azokat élvezni.
- Én anyukámat látva, aki most lesz majd hatvanéves - egyébként szerintem úgy néz ki, mintha negyven lenne -, attól az időszaktól, amennyi idős most anyukám, nem félek. De a hetven körüli szám jelenleg kicsit furcsa, nem tudom magamat elképzelni. Mindig a koromnak megfelelő szeretnék lenni, nem szeretnék tiniskedő lenni.
A párt 25 évvel öregítették, így Puskás Peti 62, Dallos Bogi 49 éves jövőbeli önmagával szembesült, majd újabb 25 éves ugrás után 87, illetve 74 évesen láthatták magukat. Az énekesnőnek valóban nem kell aggódnia a külseje miatt, az adás végén mindkettejük édesanyja megjelent a stúdióban, így a nézők a saját szemükkel láthatták, hogy Dallos Bogi édesanyja, Ágnes hatvanévesen a koránál jóval fiatalabbnak néz ki.
Képes összeállításunkban nem csak Dallos Bogit és az édesanyját láthatod, hanem azt is, hogyan öregedett a sztárpár az Életünk történetében.
Cover-fotó: RTL Magyarország/Bielik István
OLVASD EL EZT IS!