Czutor Zoltán: "A szex csodálatos, de nem az egyetlen örömforrás az életben"

Czutor Zoltán, a Belmondo együttes énekese nemrég érkezett haza olaszországi nászútjáról. Ebből az alkalomból szerelemről, kapcsolatokról, és arról beszélgettünk vele, vajon életképesek-e a hosszú távú kapcsolatok.

Biológia-kémia szakon végeztél, neked talán valamilyen elméleti háttered is van ahhoz, amivel sokan magyarázzák a kapcsolatok kihűlését: ha nem működik tovább a kémia, nincs testi vonzalom sem.

- Tudományos tapasztalataim nem igazán vannak, de azt gondolom, ha két ember között valamikor működött a kémia, akkor az nem változik meg, és évek múlva is vonzónak fogják találni egymást. Szerintem inkább a hétköznapok, a rohanás, a csip-csup dolgok azok, amik kiolthatják a tüzet. Vannak olyan időszakok, amikor az ember annyira fáradtan ér haza, hogy már azt sem tudja, fiú-e vagy lány, nem érzi magát nőnek, nem érzi magát férfinak, nyilván ilyenkor a szex sem érdekli.

Ebből sok konfliktus származhat...

- Igen, a másik fél sokszor hiszi azt, hogy miatta ritkultak meg az együttlétek, mert a párja már nem szereti, nem kívánja őt, pedig ez nem feltétlenül van így. Azt tapasztaltam, hogy korábban, amikor voltak kilengéseim, félrelépéseim, az aktuális párom mindig azt hitte, minden rendben van közöttünk, merthogy ilyenkor otthon is aktívabb voltam. Ha viszont éppen egy passzívabb időszakomat éltem, azonnal gyanakodni kezdtek, pedig semmi okuk nem volt rá - nem őket nem kívántam, hanem egyszerűen akkor és ott nem feltétlenül a testiség élvezett prioritást számomra.

Sokan mondják, hogy egy kifáradt kapcsolatot, amiben már nem működik a szex, újraéleszthet, ha az egyik fél enged a kísértésnek, és félrelép. Nálad is ez volt?

- Én ebben nem hiszek. Lehet, hogy hoz valami átmeneti izgalmat, vagy rövid távú fellendülést, de olyan mértékben árt a bizalomnak, ami nem helyrehozható. Őszintén mondom, hogy a jelenlegi kapcsolatom minden eddiginél tisztább, egyik oldalról sem volt csalás vagy félrelépés, és ez teszi működőképessé. Részemről az idő múlásával sem csökkent a szexuális érdeklődés a párom felé, bár nyilván voltak és vannak aktívabb és kevésbé aktív periódusok. Ez élethelyzettől függ, de azt gondolom, így normális, még ha sokan ezt nehezen is fogadják el. Hosszú ideig tabu volt a szexről beszélni, ma meg a csapból is ez folyik, szinte már átestünk a ló túlsó oldalára. Persze, nyilvánvaló, hogy a szex az egyik legcsodálatosabb dolog az életben, de szerencsére nem ez az egyetlen örömforrás.

Szóval lehet, hogy a hosszabb ideje kapcsolatban élők szexuális problémáit a társadalom generálja?

- Az biztos, mostanában az a tendencia, hogy mindenből a legújabb kell, és ha valami nem működik, akkor csak eldobom és szerzek másikat. Felnőtt egy generáció a szabad szexualitás jegyében, abban a tudatban, hogy bármit megkaphat az életben, ezért csak a legjobbal éri be. Ennek vannak pozitív hozadékai is, de elgondolkodtató, hogy miért számít értékesebbnek egy alig néhány hete tartó, még lángoló szerelem - és miért érzik rosszul magukat azok, akik évek óta tartó, stabil, kiforrott kapcsolatban élnek, de már csak fele annyiszor bújnak ágyba, mint az első években tették. Ahogy a reklámok igyekeznek elhitetni veled dolgokról - legyen az autó, parfüm, telefon -, hogy szükséged van rájuk, a társadalmunk is elhiteti veled, hogy hetente x alkalommal szeretkezned kell ahhoz, hogy boldog legyél. Pedig ha a szex feladattá, kötelességgé válik, akkor éppen az veszik ki belőle, ami miatt van értelme csinálni.

Ugyancsak a kor sajátossága, hogy önzővé váltunk: mindent meg akarunk kapni egyszerre, pedig egy kapcsolat két emberen múlik és van, amit a párunk nem tehet meg helyettünk. Hosszú távon ez csak úgy működik, ha mindkét fél beleadja a sajátját. Ha a napi robot után is képes lesz a férfi férfiként, a nő pedig nőként hazaérni, akkor nem lesz gond a kémiával évek múltán se. De ehhez a másik nem adhat erőt és energiát helyettünk. Mindemellett azért ahhoz is le kell vetkőzni az önzést, hogy elhiggyük és elfogadjuk, igenis vannak olyan időszakok, amikor a másik egyszerűen nem kívánja az együttlétet, és kész.

Ha egy pár évek óta van együtt, akkor egészen biztosan lesznek ilyen időszakok, ha máskor nem, mondjuk a gyerek születése után, amikor a nő fáradt, kimerült, próbál megfelelni egy új feladatnak és a teste is sok változáson ment keresztül. Szerinted ilyenkor mit lehet tenni? El kell fogadni, bele kell nyugodni, hogy ez az életfázis most nem erről szól?

Három gyermekem van az első házasságomból, a saját példámon és a környezetemben egyaránt azt látom, hogy nem az állandó gyereksírás, a fáradtság vagy akár a nő testének megváltozása okoz ilyenkor gondot, hanem megint csak az önzés, az, hogy elfelejtjük, nem elvárnunk kell, hanem adni. Egy csecsemő az anya minden idejét kitölti, nyilván ő ilyenkor nem tud dolgozni, és az apa feladata lesz, hogy eltartsa a családot. Sajnos ez Magyarországon azt is jelenti, hogy reggeltől estig, szünet nélkül kell gürcölnie. A nő elvárná, hogy több időt töltsön velük, a férfi pedig azt, hogy értékeljék a munkát, amit a családért végez. Arra viszont egyik sem gondol, hogy milyen áldozatokat hoz meg a másik, holott a nehéz időszakok csak így vészelhetőek át.

A sztereotípia szerint az idő múlásával a nők kívánják kevésbé a szexet, pedig van, hogy a férfi miatt hűl ki a hitvesi ágy. Ennek mi lehet az oka?

- Az én részemről még nem volt ilyen probléma, de el tudom képzelni, hogy egy kapcsolatban ez bekövetkezik. Mára már elmosódtak a határok a hagyományos férfi és női szerepek között. A nők is tanulnak, dolgoznak, sokszor fényesebb a karrierjük és magasabb a fizetésük, mint a párjuknak - ezt a hagyományosan férfi szerepet azonban nehéz összeegyeztetni egy női mintával. Persze, a legtöbb férfi büszke rá, ha a felesége vagy barátnője egy okos, sikeres nő, hiszen az eszével tudja, hogy ez jó dolog. A szex azonban az életünk szinte egyetlen területe, ahol nem a fejünkkel gondolkodunk, hanem elengedjük az ösztöneinket, és itt a férfi igenis birtokolni akarja a nőt. Lehet, hogy idővel a génjeink utolérnek minket, és kikopik belőlünk ez az ösztön, most viszont még nagyon is bennünk van. És bizony egy férfinak nagyon magabiztosnak kell lennie ahhoz, hogy ne érezze magát macskajancsinak egy több diplomás, sokkal jobban kereső nő mellett - és a nő számára sem könnyű, hogy megfeleljen mondjuk a munkahelyi és az otthoni szerepnek is.

Ez is egy nehéz helyzet, amire sok kapcsolat mehet rá, akárcsak a szürke hétköznapokra. Szerinted ezek megmenthetőek, vagy el kell fogadnunk, hogy idővel a szerelem elmúlik?

Én hiszek az örök szerelemben, de azt is gondolom, hogy a szex és a szerelem nem feltétlenül járnak kéz a kézben. A szex nagyon is földi, ösztönös, vörös színű és mocskos, a szerelem pedig tiszta, égi és ragyogó. Éppen ezért akár azt is el tudom képzelni, hogy vannak időszakok, amikor az egyik fél - vagy akár mindkettő - nem kívánja a szexet. Ha azonban a szerelem megvan, akkor mindenképpen megéri várni, amíg elmúlik az az ok, az az élethelyzet, ami ezt a passzivitást kiváltja, és a párunk újra megkíván, vagy mi kívánjuk meg őt.

Folyton új autóra vágyunk, évente lecseréljük a ruhatárunkat, szinte betegesen rajongunk az újért és nem becsüljük meg a régi dolgok értékeit, ráadásul mindent azonnal akarunk. Pedig csodálatos dolog várni valamire, amire érdemes. Nem akarok szenteskedni, vagy úgy beszélni, mint egy öreg bölcs, de Pál apostol is azzal kezdi: a szeretet türelmes. Ez a legfontosabb tulajdonsága. A sürgetés itt nem segít: a vonzalomnak spontánnak kell lennie, ezt erőltetni nem lehet, a követelőzés pedig megmérgezi a kapcsolatot.

Túl vagy egy váláson. Mikor jön el az a pillanat, amikor szerinted sem érdemes tovább várni, és egyszerűen muszáj lépni?

- Ez nem is annyira idő kérdése, inkább a helyzeté. Ha csak a szex a gond, de a szerelem kölcsönös, bármi helyrehozható, de ha az egyik fél lelki terrorban él, ha a másik önző, követelőző, akkor mindegy, hogy mit szól a család, hogy veszélybe kerül-e az egzisztencia, abból a kapcsolatból ki kell szállni. Úgy vélem, a kötelék a férfi és a nő között a legszentebb dolog, és mindenkinek csak egy élete van, hogy megtapasztalja.

• interjú
• czutor zoltán
• Hazai sztár