Visszatért a TV2 csinos műsorvezetője - Új műsort kapott

Czippán Anett lett a Trendmánia új műsorvezetője.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Czippán Anett 2017 novemberében adott életet második gyermekének, Somának. A 34 éves tévés új műsorral tér vissza a képernyőre, a Trendmánia című műsor háziasszonya lesz, árulta el a FEM Caféban. A Trendmániát korábban Görög Zita vezette: az RTL Klubon indult, majd 2015 decembere óta a TV2 csatornán fut. A 38 éves tévés május végén köszönt el a stábjától: az összes nyári adást felvették, azt írta, ezt követően szeptemberre várt harmadik gyermekére kíván koncentrálni, és szeptemberben nem vele folytatódik a műsor, hisz egy ideig kisbabájával fog foglalkozni.

- Van benne kihívás. Magazinműsort már forgattam, ebben otthonosan mozgok, de teljesen más témákkal, mint amikkel eddig foglalkoztam. Ezek azért egy nőtől nem idegenek, hiszen a divatot imádjuk. Ami kihívás például, az a körmözés. Én festettem a körmömet, de nagyon ritkán. Az, hogy rákerüljenek mindenféle anyagok a körmömre, az teljesen életidegen volt. Az első adás pedig azzal kezdődött, hogy építették a körmömet, hogy majd szép legyen. Én pedig szorongtam. Most már kezdem megszokni a vadabb színeket is, ez a piros például tök új - vallotta be.  

czippan-anett
Fotó: FEM3 Café

Egy hónapban hat teljes napot vesz igénybe a Trendmánia forgatása, ez idő alatt négy adás készül el, vagyis feszített a tempó, de tud rá előre készülni, mikor ki vigyáz a két kisfiára, a lassan egyéves Somára és az idén első osztályt kezdő Olivérre.  

- Nagyon szereti, mert szerintem megérett már a sulira, nagyon érdekli a számok és a betűk világa. Menőnek tartja, hogy elsős. Nekem az tetszik ebben az iskolában, hogy lazábban kezelik a feladatokat, nem bombázzák egyből házi feladatokkal a gyerekeket, és, ha elfáradnak, játszanak a gyerekekkel - mesélte idősebb fiáról. 

A TV2 csinos műsorvezetői sminkkel és festetlenül

Képes összeállításunkban összegyűjtöttük a TV2 több ismert műsorvezetőnőjét, mind megmutatták már a smink nélküli arcukat. 

Várkonyi Andrea smink nélkül és kifestve - Ekkora a különbség

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük