
Czippán Anett nehéz döntést hozott – A műsorvezető félti családját a koronavírustól
Czippán Anettnek nagyon hiányzik a családja, de nem akar felesleges kockázatot vállalni.

Czippán Anett jól viseli a bezártságot, de vannak napok, amik számára is nehezebbek, mint a többi. A Maradj otthon! - Karanténnaplók Joshi Bharattal című sorozatban azt mesélte, előző nap egy órán keresztül sírt, mert nagyon hiányoznak neki a szülei.
- Az a nehéz, hogy a szülőket nem látjuk. Úgy szeretnék lemenni a szüleimhez, levinni a gyerekeket, játszani az udvaron, ahogy eddig – mondta Joshi Bharatnak.
Nagyobbik fia most az apjánál lakik
Két héttel ezelőtt elment a szüleihez, amikor néhány fontos dolgot vitt számukra, de a szükséges óvintézkedéseket betartva, így nem ölelte meg őket, puszit se adott. A műsorvezető azt mondta, könnyebben viselné a jelenlegi helyzetet, ha lenne egy konkrét időpont, például július közepe, ami után minden visszaállna a rendes kerékvágásba, de jelenleg mindenki csak találgatásokba bocsátkozik.
Kisebbik fia, a 2017 novemberében született Soma most kezd beszélni, de ezt az örömét is csak online tudja megosztani a nagyszülőkkel. A nagyobbik fiával kapcsolatban még nehezebb döntést kellett meghoznia: mivel a párjának adásrendezőként be kell járnia dolgozni, ezért volt férjével úgy döntöttek, hogy közös fiuk, a kilencéves Olivér a világjárvány idejére az édesapjánál tartózkodik.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
- Azt beszéltük meg a volt férjemmel, hogy amíg a kockázat fennáll, ő vigyáz Olivérre, ő tanul vele. Iszonyatosan nehéz döntés volt, ő is borzasztóan hiányzik. Hozzá el tudok menni, de nem ugyanolyan az élet, mint eddig, és a két testvér nem tud annyit együtt lenni. Nagyon nehéz, de így volt biztonságos, ezért hoztuk meg ezt a döntést, mert annak semmi értelme, hogy a gyerkőc megy a két család között, és mindenki kidőlhet, ha bárki hordozó lenne – mesélte a 36 éves sztár.
Czippán Anett aggódós típusnak vallja magát, a világjárvány miatt kialakult helyzetben is szorong.
- Nagyon parás vagyok, mindentől nagyon félek, és ezt most egy speciális helyzet, amit - ki merem mondai - szorongva élek meg. A napom fénypontja, amikor Soma mond valami cukit, vagy amikor Olival beszélek. Most például Somát etetem, közben Olit oktatom, mert én vagyok a magyarért a felelős, amikor olvasni, írni, nyelvtanozni kell, akkor én foglalkozok vele – osztotta meg volt kollégájával.
Horváth Éva kisfia, Kristóf
Horváth Éva 2017 májusában hozta világra kisfiát. Még Kristóf születése előtt eldöntötte, hogy búcsút int a lakótelepi életnek, mert gyermekét kertes házban szeretné felnevelni. Párjával 2018-ban el is költöztek a zöldövezetbe. Az önkéntes karanténban most számos előnyét élvezik annak, hogy 1500 négyzetméteres, saját kertjük van.
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- máté krisztina
Máté Kriszta és Bárdos András fia már 15 éves - Fotókon a ritkán látott Ádám

- sztár
- peller anna