A magyar színész, akinek hangját ezer közül is felismerik: van, aki imádja, más a falra mászik tőle
Csőre Gábor az egyik legismertebb szinkronhang, számos filmben, sorozatban, animációban és reklámban hallhatjuk.
Ha meghalljuk Csőre Gábor hangját, biztos, hogy a színész arca mellett sokaknak egy-egy híres szerepe is beugrik.
Nem csoda, az Internetes Szinkron Adatbázis szerint több mint 1300 szinkronban működött közre.
Csőre Gábor hangja
A Jászai Mari-díjjal is kitüntetett színész már 11 éves korában szerepelt a Magyar Rádió Gyermekstúdiójának rádiójátékaiban, közreműködött a Bambi gyermekei hangjátékban és az Álmodik az állatkert című hanglemezen. Filmen először 13 évesen, az 1984-ben készült Kismaszat és a Gézengúzok című tévéfilmben láthattuk, első színpadi szerepét a Játékszínben játszotta.
1997-ben diplomázott a Színművészetin, osztálytársa volt többek között Liptai Claudia, Cseke Katinka, Pindroch Csaba, Balázsovits Edit vagy Bozsó Péter - utóbbi Csőre Gábor lányának a keresztapja. Rögtön a Vígszínházhoz szerződött, melynek 2020-ig volt a tagja, ebben az évben a Thália Színház színésze lett. Shakespeare Rómeójától kezdve Csongor és Tünde Balgáján át A három testőr Rochefortjáig számos világhírű színpadi darabban szórakoztatta a közönséget.
Szerepelt a Nyócker!, a Dumapárbaj, A Viszkis, az Elk*rtuk és a Blokád című filmekben, a Tea, A mi kis falunk, Bátrak földje vagy a Pepe című sorozatokban. Jelenleg a Marsra magyar! című magyar sorozatot forgatja, amelyben egy magyar kisvállalkozás ügyvezető-igazgatójaként tűnik fel, ami felkérést kap a NASA-tól, hogy legyen a beszállítójuk a Marson.
Az első hazai gyártású, kifejezetten az online térbe készülő, előfizetés nélkül elérhető sorozat május 2-án debütál. A dokukomédia-sorozatot a Pusztai Ferenc producer által vezetett KMH Film fejleszti és gyártja, az epizódok májustól heti rendszerességgel lesznek láthatóak díjmentesen az Indexen.
Filmes és színpadi szerepei mellett elképesztő a szinkronszerepeinek száma: 51 évesen megszámlálhatatlan filmben, sorozatban, animációban és reklámban adta a hangját egy-egy karakternek.
Adam Sandlert el sem tudjuk képzelni nem Csőre Gábor hangján, az amerikai sztárt csak egy-egy alkalommal szinkronizálta másik magyar színész. Vicces az a YouTube-videó, amelyikben Csőre Gábor Tóth Árpád Láng című versét szavalja, de a képernyőn Adam Sandlert látjuk.
Jake Gyllenhaalt, Tom Hiddlestont és Elijah Woodot is nagyon sokszor szinkronizálta, utóbbit A Gyűrűk Ura trilógiában is. A Trónok harcában Robb Stark, a Szívek Szállodájában Michel, az Így jártam anyátokkal sorozatban Marshall magyar hangja volt. Több mint húsz éve ő szólaltatja meg a South Park című rajzfilmsorozatban Eric Cartmant: sokak szerint a duci, mocskos szájú kisfiúhoz jobban illik Csőre magyar hangja, mint az eredeti.
Egy másik rajzolt figura, egy elektronikai és számítástechnikai termékeket árusító webáruház zöld kis földönkívülije is az ő hangján szólal meg: van, aki szerint aranyos, míg mások a falra másznak tőle. A szinkronstúdióban egyszer fel is olvasott egy dühös nézői levelet. Lehet szeretni vagy nem szeretni a figurákat, akiket Csőre Gábor szinkronizál, de az biztos, hogy az emlékezetünkbe véssük őket.
Képeken 5 külföldi rajzfilmfigura és magyar hangja - nézd meg őket!
Nézd meg képeken, kik azok a színészek, akik a legismertebb külföldi rajzfilmek főszereplőinek kölcsönözték a hangjukat!
Botrány lett belőle, amiért lecserélték kedvenc sorozatunk főszereplőjét
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Aradi Nóra
A cikk támogatott tartalom.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- kulka jános
- szabó sipos barnabás