Cseh Laci és felesége 5 éve várnak a babára: az esküvő óta küzdenek, hogy szülők lehessenek
Cseh László és felesége az Életünk története című műsorban beszélnek a családbővítési terveikről is.
Hétfőn Rácz Jenő és menyasszonya, Gyuricza Dóri mesélt Friderikusz Sándornak 2019 tavasza óta tartó közös életükről, jövő héten pedig olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszónk szerepel a feleségével.
Március 29-én Cseh Lacival és Diával folytatódik az RTL Klubon futó Életünk története című műsor.
Cseh Laci és felesége a gyermekvállalásról
- 13 év után a mai napig megkérdezem, hogy lehet, hogy Cseh Laci, a nagy úszó pont engem választott? Odajött mellém, hogy ő már csak azért úszta ezt az utolsó aranyérmet is, hogy én átadjam neki. Akkor kicsit elpirultam - mesélte Dia az előzetesben romantikus megismerkedésükről.
A 35 éves sztár ennek ellenére elárulta, nem egy abszolút romantikus alkat, de felesége szerint az évek során nagyon sokat változott.
- Persze, változtam, csak nem feltétlenül magamtól - vallotta be az úszó, aki a háziasság terén is sokat fejlődött. - Most már megtanultam porszívózni, ha nagyon muszáj, akkor felmosni is tudok.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cseh Laci számára a felesége mindenben a partnere, olyan energiákat mozgósít benne, hogy saját bevallása szerint Diának köszönheti a 2008-as pekingi olimpián elért sikereit is, 200 méter vegyesen és pillangón, illetve 400 méter vegyesen is ezüstérmet nyert.
2007 óta alkotnak egy párt, 2015 augusztusában tartották az esküvőjüket. Friderikusznak arról is beszéltek, hogy azóta próbálkoznak a családbővítéssel, amióta házasok.
Cseh László felesége bikiniben
Bár az úszó nem rejtegeti szerelmét, nem is árasztja el a közösségi médiát a fotóival, így amikor posztol róla, követőinek mindig leesik az álla Dia fotói láttán. Tavaly nyáron olaszországi nyaralásuk alatt lőtt róla egy képet, ami nagyon dögösre sikerült.
OLVASD EL EZT IS!