Cseh László súlyát kritizálják: „Kicsit elengedtem magam a sok év sanyargatás után”
Cseh Laci a Reggeliben beszélt arról, mit gondol a súlyára megjegyzést tevő kommentelőkről.
Cseh László a 2021. augusztus 8-án véget ért tokiói olimpia után visszavonult. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes világ- és Európa-bajnok úszóra azóta felszaladt pár pluszkiló, de szerinte a sok év sanyargatás után megengedheti magának, hogy kicsit lazítson.
Erről a 36 éves sztár Reggeliben beszélt, ahol A Konyhafőnökben zsűrizése után szerepelt vendégként.
Cseh Laci súlya
Amikor felkérték, egy alkalommal zsűrizzen az RTL Klub gasztrovetélkedőjében, szívesen mondott igent, mert főzni nem igazán, de enni szeret, otthon a főzést inkább a feleségére hagyja, ő inkább csak segít neki. Amíg versenyzett, a felkészülések során is mások által összeállított étrendet követett, amiben időnként brokkoli vagy rakott karfiol szerepelt.
- Úgy voltam vele, hogy megeszem, ha ettől jobb leszek, de soha nem éreztem azt, hogy hú, de finom. Most, hogy abbahagytam, kicsit én is elengedtem magam.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az is szóba került, hogy a kommentelők nem bánnak vele kesztyűs kézzel a kinézetét illetően, mire Cseh Laci beismerte, hogy megjegyzéseket kap a súlyára.
- Reggelente látom magam a tükörben, tehát ez nem újdonság számomra. Annyi éven keresztül sanyargattam magam, hogy hadd legyek egy kicsit magammal is elnézőbb. Persze, tudom, majd mozognom kell, meg és is látom, hogy nem olyan ideális az állapotom. Ez nem feltétlenül illendő így megjegyzéseket tenni bizonyos emberek megjelenésére.
- Értem én, hogy hozzászokott mindenki, hogy évek alatt mindig megfelelő erőállapotban voltam, nagyjából a súlyom is a helyén volt, de elmúlt ez a korszak. Lehet, hogy számukra újdonság, hogy aki élsportoló volt, az is lehet picit elhízva.
Érthető módon nem a pluszkilók a legfontosabbak Cseh Laci számára, miután feleségével hét év próbálkozás után hamarosan szülők lesznek. Első gyermeküket júliusra várják, és azt is elárulták, hogy kislányuk lesz.
Cseh Laci felesége
Az olimpiai ezüst- és bronzérmes világ- és Európa-bajnok úszónk, Cseh Laci 2015 augusztusa óta él boldog házasságban feleségével, ám kapcsolatuk már 2007 óta tart. Egy romantikus filmbe is beleillene, ahogy Diát megismerte egy úszóbajnokságon.
Ő Cseh Laci gyönyörű felesége: Diát 13 éve, mesébe illő módon ismerte meg
Cseh Laci és Diána 13 évvel ezelőtt a magyar úszóbajnokságon ismerkedtek meg egymással.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- kásás tamás