Csányi Sándornak félre kellett tennie a büszkeségét: így kezelte Tenki Réka sikereit

Csányi Sándor őszintén vallott arról, mennyire rosszul érezte magát, mikor háttérbe szorult Tenki Réka mellett.

Csányi Sándor és Tenki Réka sikerei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csányi Sándort és Tenki Rékát a közös munka hozta össze. 2009-ben játszottak együtt Orosz Dénes Poligamy című romantikus vígjátékában.

A forgatáson kezdődött a szerelmük, 2012-ben összeházasodtak, immár kétgyermekes szülőként élik az életüket: lányuk 2014-ben, fiuk 2019-ben jött a világra.

Csányi Sándor és Tenki Réka sikerei

A színész és felesége 2022-ben először szerepeltek együtt egy darabban: ketten adaptálták színpadra dr. Edith Éva Eger A döntés című regényét. Az előadást Csányi Sándor rendezte, de színészként csak néhány jelenetben látható, míg a főszerepet felesége játssza. 

Csányi Sándor D. Tóth Kriszta műsorában vallott arról, egyáltalán nem zavarta, hogy szinte statisztaként jelent meg felesége oldalán. A DTK: elviszlek magammal vendégeként viszont azt is elárulta, nem mindig viselte jól, ha Tenki Réka nagyobb reflektorfényt kapott nála.

- A házasságban mindig változik, ki van alul, ki van felül. Mi úgy ismerkedtünk meg Rékával, hogy én voltam Csányi Sanyi, a híres színész. Aztán neki jött egy nagy fellángolás Berlinnel és a Shooting Starral (A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál programja - a szerk.) - kezdte a Spektrum Home vasárnap 11 órakor látható műsorában.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Tenki Rékát 2018 decemberében Európa tíz legígéretesebb színésznője közé sorolták a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Illusztris filmes eseményeken és rendezvényeken vehetett részt Németországban, ahova férje is elkísérte.

- Elmentem vele Berlinbe, ahol ő volt a színésznő, én meg mászkáltam mellette. Vártam, hogy vége legyen a hivatalos programjának. Ezt össze kellett rakni hiúságból, de ha egyszer le tudod győzni, onnantól nem zavar. 

nehéz volt, hogy ők mentek a hivatalos programra, és én már nem fértem be az autóba.

- De mondtam, semmi baj, megyek gyalog - emlékezett vissza.

Szerinte intelligencia kérdése, ki hogyan kezeli az ilyen helyzeteket. Ő fontosnak tartotta, hogy utólag kibeszélje az érzéseit. 

csányi-1
Fotó: DTK: Elviszlek magammal

- El kellett mondani, hogy "Figyelj, annyira utáltalak, hogy nem tudom elmondani!” Akkor nem, de utána lehetett arról beszélni, hogy nagyon sz*r volt, semmi jó érzés nem volt benne. Muszáj őszintének lenni, mert onnantól kezdve ez a rossz érzés elmúlik.

Csányi Sándor és Pokorny Lia fia

Csányi Sándor és Pokorny Lia fia, Miska nagyon tehetséges, már most látszik rajta, örökölte a szülei művészi vénáját, ám őt a színészet helyett a zene vonzza. Több hangszeren játszik, és nagyon jól énekel.

Pokorny Lia és Csányi Sándor fiából zenész lett: a 18 éves Miska gitározik, zongorázik és énekel

Pokorny Lia tinédzser fia örökölte szüleitől a művészi vénát.

Elolvasom

Cover-fotó: MTVA/Hagyaték: Keleti Éva

Ezt is szeretjük