Képek! Ez a szívtipró csábította el a gyönyörű Brunner Mártát

Brunner Márta egy rövid házasság után találta meg a boldogságot a ShyGys jóképű énekese oldalán.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Brunner Márta a kilencvenes években a tévés vetélkedők egyik legnépszerűbb háziasszonya volt, akit az egész ország akkor ismert meg, amikor 1993-ban szerepelni kezdett a TV2 Mindent vagy semmit című műsorában, Vágó István oldalán.

A gyönyörű sztárhölgy gyerekkorától kezdve a reflektorfény bűvöletében élt. Saját bevallása szerint mindig is színésznőnek készült, éppen ezért jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ám tanulmányait nem fejezte be.

Öt évig volt a Mindent vagy semmit háziasszonya

A Mindent vagy semmit című vetélkedőnek ugyanis öt éven keresztül volt a házigazdája, emellett pedig több fővárosi és vidéki színházban is fellépett. Végül a Gór Nagy Mária Színitanodában szerzett diplomát 1996-ban, 1997 óta pedig a Ruttkai Éva Színházban és a Fiatalok Színházában szerepel.

A bombázó tévésztár-színésznő magánélete az ezredfordulót követő években meglehetősen viharosan alakult. 2004 nyarán ugyanis Koncz Gábor modellel kötött polgári esküvőt, ám a templomi szertartásra végül nem került sor.

Eleinte titkolták románcukat

A pár ugyanis valamin nagyon összeveszett, ezért döntöttek a szakítás mellett. Egyes beszámolók szerint ebben közrejátszhatott az is, hogy Márta szívét meghódította a ShyGys énekese, Ács Bálint, ám kettejük viszonyát eleinte titkolni próbálták.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Természetesen nem sokáig, Ács Bálint ugyanis Valentin-napon megkérte szerelme kezét, majd 2005-ben oltár elé is vezette.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Brunner Márta pedig azóta is boldog házasságban él az énekessel, de közös gyerekük eddig nem született.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük