Harmadik fél miatt ért véget a TV2 sztárjainak házassága: először beszéltek róla

Újabb válás a Házasság első látásra című műsorban. Reni és Brumi házassága harmadik fél miatt ment tönkre.

A Házasság első látásra Renijének válása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

Immár hivatalos, a Házasság első látásra második évadának párjai közül senki nem maradt együtt. Az utolsó kérdőjeles házaspár Reni és Brumi voltak, most róluk is kiderült, válással ért véget a kapcsolatuk.

Tegnap a férj tett ki egy Instagram-posztot, amelyből kiderült, szakítottak. A posztban úgy fogalmazott, jobb nekik külön. 

A Házasság első látásra Renijének válása

A Tények Pluszban a feleség is megszólalt, lerántotta a leplet arról, mi állt a szakítás hátterében. Kiderült, harmadik fél játszott közre a dologban. Ráadásul nem is akárki, a műsor egy másik szereplője, Orsi.

reni
Fotó: TV2/Tények Plusz

Azt hozzá kell tenni, hogy a párosnak alapból voltak problémái, Reni elárulta, hogy hiába kérdezte férjét a közös jövőjükről, az mindig kitért az ilyen jellegű beszélgetések elől.

 Azt azért tudni kell, hogy a műsor alatt, azaz a kísérlet idején a Peti többször elmondta, hogy neki külsőre Orsi lenne az esete, hiszen szőke hajú, az a típusú, karakterű lány, akit ő jobban el tudna maga mellett képzelni.

Renit rosszul érintette, hogy Brumi jóban maradt Orsival és rendszeresen beszélgettek. Az egész történetre egy váratlan reggelen került pont. A feleség hiába várta, hogy férje jelentkezzen, egyetlen üzenetet sem kapott tőle, Orsitól viszont érkezett egy hangüzenet.

 Amiben az volt, hogy egész reggel a férjemmel beszélgetett, és reméli, hogy ez nem baj. Ez nyilván hideg zuhanyként ért engem, hiszen önmagában már az is, hogy miért beszélgetnek, miközben én megkértem Petit előtte lévő nap is, hogy ne beszélgessenek, főleg annak tudatában, hogy Peti engem is többször megszólt azért, hogy miért tartom Orsival a kapcsolatot.

Orsi és Brumi reakciója volt a legmeglepőbb Reni számára, felháborodtak a kérésén, majd mindketten eltűntek Reni életéből, többé nem voltak hajlandóak kommunikálni vele.

 Én azt mondanám, hogy Orsi tehet erről, de nem tud oda homokszem kerülni, ahol nincsen rés. Tehát nem lehet Orsira ráhúzni ezt az egészet. Nálam akárhogy próbálkozhatott volna bárki, akár például Zoli, akkor se talált volna rést, mert kitartottam volna a férjem mellett, és szerettem Petit.

A köztévé műsorvezetőjét elhagyta a felesége: egy évvel fiuk születése után váltak el

A köztévé népszerű műsorvezetője, Fodor Imre nem sokszor beszél a válásról.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
  • Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: TV2

Ezt is szeretjük