Pap Rita és Bodnár Attila a 90-es évek álompárja voltak: felismered őket napjainkban?
Pap Rita és Bodnár Attila még mindig remekül néznek ki, így élnek most.

Nem túlzás azt mondani, hogy Pap Rita és Bodnár Attila a ’90-es évek egyik legkedveltebb sztárpárja voltak. Mindkettőjük nevéhez olyan slágerek köthetők, melyeket a mai napig képesek továbbdúdolni azok, akik abban az időszakban zenét hallgattak. Az egykori álompár a mai napig kitartott egymás mellett, és még mindig fantasztikusan néznek ki.
Pap Rita és Bodnár Attila 2025-ben
Ki ne ismerné a Kuckó Mackó vagy a Csovi Csovi Jasper dallamát, és ki ne tudná továbbénekelni az Elfújja a szélt vagy a Csókszor csókot? Pap Rita és Bodnár Attila nemhiába vésték be a közönség szívébe magukat, dalaikat a mai napig generációk fújják kívülről. De mi van velük most, és hogyan élnek? Erről meséltek a Palikék Világa Ilyen az élet című podcastműsorban.

A házaspár két évtizeddel ezelőtt Ausztriába költözött, ám azóta már újra itthon, Magyarországon találták meg a helyüket, Bükön. Így is sokszor tud együtt lenni a család, de azt is élvezik, hogy újra kettesben lehetnek.
– Az egészben a legszebb az, hogy ennyi idő után, amikor a gyerekek már tényleg felnőttek lettek, a szó komoly értelmében, úgy gondoltuk, hogy egy kis utógyerekkort megengedhetünk magunknak, és hazajöttünk. Így, hogy most ketten vagyunk, megint visszahozta azt az időt, hogy milyen volt az első hét év, amikor nem voltak gyerekek – részletezte Pap Rita.
A sztárpárnak két gyermeke van, Krisztián 31 éves és építészmérnökként dolgozik, Fanni pedig 30 éves, ő reklámmédia szakon most fog végezni az egyetemen, emellett pedig 10 éve egy zenekarban énekel.
Az énekesnőnek decemberben egy enyhe fokú agyvérzése volt, ami nagyon megijesztett férjét is. Szerencsére a bevérzés olyan helyen volt, ami nem ért el fontos területekre, és időben észlelték a bajt. Pap Rita most már viccelődni is tudott az esettel, azt mondta férjének nevetve:
– Nem volt szerencséd, túléltem! – mire Bodnár Attila csak összeráncolta homlokát, őt ugyanis természetes, hogy sokkolta, mikor az orvos közölte vele, mi a probléma.
Az álompárnak soha nem volt más az életében, kitartottak egymás mellett jóban és rosszban, most pedig, mióta tavaly hazaköltöztek, úgy érzik, visszakapták egy kicsit a fiatalságukat. Erre pedig tökéletes bizonyíték az is, hogy még mindig fantasztikusan néznek ki egymás mellett.
Évekig tévésztár volt, most asztalosként dolgozik: 54 évesen így él Sági Szilárd
Sági Szilárd két gyermekével és feleségével vidéken kezdett új életet, asztalosként keresi kenyerét.
ElolvasomCover-fotó: Youtube/Bodnár Attila & Modern Hungária Slágershow ft. Pap Rita - Az élet megy tovább

Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
- Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!