Álmában gyilkolták meg a magyar színésznőt és lányát: saját családtagjuk végzett velük

Mészáros Giza és lányának meggyilkolása olyan történet, amelytől az embernek a szőr is feláll a hátán.

Mészáros Giza meggyilkolása

A magyar színésznő, Mészáros Giza története olyan vérfagyasztó, hogy krimibe illene. A Schultz Katalin napvilágra jött későbbi sztár 1877. november 15-én született Újpesten. Kislánykorától semmi másra nem vágyott, csak a világot jelentő deszkákra.

1896-ban játszhatta el élete első szerepét Aradon, életében először naivaként lépett a színpadra. 

Mészáros Giza meggyilkolása

Az átütő sikert arató debütálás elindította a pályán, 1900-ban a Nemzeti Színházban vendégszerepelt, majd 10 évvel később szerződtette a Vígszínház. Ekkor már a némafilmes szerepek is rátaláltak, továbbá Bécsbe is hívták játszani.

Szépségével nem csak a nézőket igézte meg, a férfiak is a kegyeit keresték. Lánya, Paulette 1897-ben házasságon kívül született meg Nagyváradon. Mindeközben Mészáros Budapest ünnepelt dívája lett, mindenki rajongott érte.

Gyermeke követte őt a pályán, Paulette-ből is színésznő lett. Úgy tűnt, minden mesébe illően alakul az életében, Mészáros Giza repesett a boldogságtól, mikor kiderült, Paulette-re a szerelem is rátalált, egy Magyarországra települt dúsgazdag spanyol nagyiparos, Ricardo Jossua rabolta el a szívét.

Akkor még nem is sejthették, ez a szerelem pecsételi meg mindkettejük végzetét. Jossua ugyanis azután, hogy 1933-ban elvette Paulette-et, teljesen megváltozott. Tévképzetei lettek, egyre többet foglalkozott a halál gondolatával.

1953 októberében a házaspár az akkor már 76 esztendős Mészáros Gizával együtt Párizsba utazott. Az elegáns Raphael Hotelben szálltak meg. Itt következett be a családi dráma.

Ricardo Jossua egyik este megvárta, amíg felesége és anyósa elalszik, majd több lövéssel végzett anyával és lányával. Ezután a fürdőszobába ment, ahol a saját életét is kioltotta. 

A rendőrség több búcsúlevelet talált a helyszínen, ezekben Jossua bevallotta, már korábban is végezni akart a nőkkel és magával, az volt a terve, hogy autójukkal a Szajnába hajt. Ám letett erről az ötlettől, mert attól tartott, túl gyorsan jön a segítség, így valamelyikük túlélheti.

A magyar színésznő halálát terjesztette a férje: a címlapok öngyilkosságról írtak

Szeleczky Zita színésznőről elterjedt, hogy külföldön öngyilkos lett. Ezért kellett, hogy halottnak higgyék.

Elolvasom

Cover-fotó: Facebook/Újságmúzeum

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük