Farkasházi Tivadar felesége 3 éve súlyos beteg: beszélni is alig tud, folyamatosan romlik az állapota
Farkasházi Tivadar felesége annyira beteg, hogy állandó ápolásra szorul. Így élnek Mimivel a Balatonnál.

Szomorú hírekről számolt be Farkasházi Tivadar a feleségével kapcsolatban. Noémi, vagy, ahogy egy ország ismeri, Mimi, évek óta súlyos betegségben szenved.
A Heti Hetes egykori sztárja nem sokszor beszél magánéletéről, most a Blikkel osztotta meg, hogyan élnek vidéken.
Farkasházi Tivadar feleségének betegsége
Jó pár esztendeje már, hogy a Balatonhoz, egészen pontosan Balatonfüredre költöztek. Egy másfél szobás garzon az otthonuk.

– Három éve arról szól az életem, hogy megpróbálom jobbá, vagy inkább elviselhetőbbé tenni Mimi mindennapjait. Folyamatos ápolásra szorul, és – sajnos – már nem sokat beszél. Talán csak néhány szót, pár kérést fogalmaz meg, és ez a legrosszabb az egészben, hiszen mi mindig órákat beszélgettünk mindenről. A csend lett a mi közös háttérzajunk, no meg a Balaton hangja és az állandó fülzúgásom. A legjobb döntés volt, hogy Balatonfüredre költöztünk – árulta el a humorista.
Hozzátette, talán furcsán hangozhat, de annak ellenére, hogy Mimi állapota folyamatosan romlik, sok szép pillanatot élnek meg.
– Már csak azért is, mert ennyi időt azelőtt soha nem tudtunk együtt tölteni. Úgy élem meg mindezt, mint valami jóvátételt, valamiféle gyónást a bűneim miatt, amelyeket elkövettem a gyermekeim és a feleségemmel szemben. Hogy a munka és az alkotás sokszor fontosabb volt náluk.
Gálvölgyi János és Verebes István a Heti Hetes után összevesztek: a színész beszólt kollégájának
Verebes Istvánnak nagyon rosszulesett, ahogy Gálvölgyi János nevezte őt.
ElolvasomCover-fotó: RTL
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- verebes istván