A ma 48 éves Brunner Márta nagyon megváltozott - Felismered az egykori tévést?
Brunner Márta tévés vetélkedő háziasszonya volt, majd színésznő lett.
Brunner Márta 22 éves volt, amikor 1993-ban a TV2 - a Magyar Televízió 2-es csatornája - Mindent vagy semmit! című vetélkedőjének a háziasszonya lett. 1996-ban végzett Gór Nagy Mária Színitanodájában, majd játszott többek közt a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Ruttkai Éva Színházban is. Évek óta az Újszínház társulatának tagja. Szerepelt a Szomszédok, az Éretlenek és a TV a város szélén című sorozatokban is.
Pályaválasztása nem meglepő, hisz édesanyja is ismert színésznő: a hetvenéves Vajda Mártára sokan emlékezhetnek A Tenkes kapitányából. 1963-ban, 15 évesen játszotta Veronikát, 18 évesen pedig korkedvezménnyel végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Várkonyi Zoltán növendékeként.
Ha nem színpadon játszik, Brunner Márta visszavonul sóskúti tanyájára, amit férjével, a Shygys fiúegyüttesből ismert Ács Bálinttal vezetnek. Az egykori énekes is a színészet felé fordult az együttes 2001-es feloszlása után, a 2006-ban megalakult Komáromi Magyar Lovas Színház alapító tagja. A 48 éves sztár 2017-ben, a FEM3 Caféban azt mesélte, már akkor elvágyódott a nyüzsgő városból, amikor aktívan televíziózott.
- Nekem egy nagyon picike házam van, de az életem 90%-át, télen-nyáron gyakorlatilag kint töltöm. Azt ugyanakkor nem tudnám elképzelni, hogy Budapesttől messze, több száz kilométerre éljek. A színházak is a fővároshoz kötnek - mondta akkor a műsorban.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- szépségkirálynő
- sztár
















