"Ízléstelen, hogy a kislányommal haknizol" A magyar színésznek beszólt barátnője volt férje

Bozsek Márknak ezért szóltak be.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bozsek Márkot keményen kiosztotta a Facebookon a barátnője volt férje.

A férfi nem más, mint Végvári Tibor, aki a Frizbi című műsor főszerkesztőjeként ismert a médiában.

"Ízléstelen, hogy a kislányommal haknizol"

Bozsek Márk, a Barátok közt egykori szereplője, aki énekesként a 2013-as X-Faktorban is nagy sikert aratott, bő egy évvel ezelőtt jött össze jelenlegi párjával, Annával, aki a középiskolában osztálytársa volt.

Erről csak az év elején beszélt először, mert - mint mondta - a fiatal nőnek van egy négyéves kislánya, amíg nem érezte szilárdnak a kapcsolatukat, nem akart azzal a nyilvánosság elé állni.

Azóta a 27 éves sztár többször elmondta, hogy nem kíván a kislány pótapja lenni. A barátnője volt férje ezt elégelte meg, és osztotta ki Bozsek Márkot a Facebookon. Ahogy írta, úgy gondolta, a 86. cikk után ideje neki is megszólalnia.

"Már kezd kicsit ízléstelen lenni, hogy minden hónapban a kislányommal haknizol közvetve ezzel a 'nem vagyok pótpapa' sztorival. Most komolyan nincs jobb téma? Ha ötlet kell szívesen gegelek veled. Bár én személy szerint jobban örülnék, ha beleállnál ebbe a történetbe.

Ti hárman minden páratlan héten egy család vagytok, együtt éltek. Megköszönném, hogy ha figyelnél, gondoskodnál a kislányomról, ha rossz, már pedig felér 6 fiúval is, akkor rászólnál, ha álmos mesét mesélnél neki, ha éjszaka felsír és te hallod meg előbb akkor megvigasztalnád. Neki nem egy 'kispajtás' kell, hanem egy felnőtt, aki nem csak az anyukájával törődik. Hidd el ezzel nem veszed el az én szerepem. (...) Kedves Márk nem kérdés, hogy ki a Norka papája!"

"Így tényleg tetszik valakinek?" Sarka Katát új külseje miatt szapulják a Facebookon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mondandóját azzal zárta, hogy Bozsek Márk helyében ő legközelebb akkor szólalna meg, ha megjelenne egy CD-je vagy készülne egy nagyszabású koncertre.

A teljes levelet ide kattintva olvashatod el »

Bozsek Márk annyit fűzött hozzá az esethez, hogy a vele készült interjúkban pótapaként emlegették az újságírók, ezért érezte fontosnak, hogy hangsúlyozza, a kislánynak nem ő az igazi apukája.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: Facebook/Bozsek Márk

Ezt is szeretjük