Borbás Marcsi titokban küzdött meg súlyos betegségével: szülei elől is elhallgatta

Borbás Marcsi a mélypontjait megtartotta magának, súlyos betegségéről a sajtó sem neszelt meg semmit.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Borbás Marcsit mindegyik műsorában mosolygós, jókedvű, életigenlő nőként ismerhettük meg. 

Pedig az élete neki sem volt mindig könnyű, de a mélypontokat megtartotta magának, a nagyközönség nem tudott róla. 

Borbás Marcsi betegsége

Endrei Judit Korhatártalanul című sorozatának vendégeként mesélt arról, hogy nem hagyta sokáig beleragadni magát a nehéz helyzetekbe, és többnyire maga mászott ki a gödörből, kevés embert avatott be, egy súlyos betegségéről például a szülei előtt is hallgatott, csak akkor mesélt nekik róla, amikor már kilábalt belőle. 

borbas-marcsi
Fotó: YouTube/Korhatártalanul

- Azon kívül is, amit a sajtó megírt, volt nagyon súlyos betegségem. Sikerült úgy túl lennem rajta, hogy nem írta meg senki. Még a szüleimnek sem mondtam el, csak mikor kijöttem belőle. Emlékszem, akkor jöttek hozzám látogatóba, s mindenki riadt arccal lépett be. Akkor mondtam, hogy „na ezt nem teszitek velem, ha nekem jókedvem van mindezek ellenére, és totál optimista vagyok, nektek is így kell ehhez állni” - idézte az 55 éves tévés szavait a Blikk

Borbás Marcsi otthona

Asztalára kizárólag saját termesztésű növények kerülnek, a ház berendezési stílusa a régi korok rusztikusságát idézi. 

Borbás Marcsi őrségi otthona olyan, mint a mesében: távol esik a világ zajától

Nézegess képeket!

Elolvasom

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük