A Baby Sisters vörös hajú bombázója 43 évesen lett anya: Bognár Évi Norvégiában neveli kislányát
Bognár Évi 2003-ban döntött úgy, hogy elege van a reflektorfényből.
A lányegyüttesek népszerűsége a ’90-es években ugrásszerűen nőtt meg, miután Angliában berobbant a Spice Girls a köztudatba. Ezt hazánk zenei piaca sem hagyhatta szó nélkül, a külföldi mintára 1996-ban megalapult a Baby Sisters.
A formációt Szklenár Gabriella, azaz Baby Gabi, Hertelendy Klára és Bognár Évi alkották. A dögös énekesnőket egy csapásra zárta a szívébe az ország, ám a csapat 2001-es feloszlása után csupán Baby Gabi maradt a köztudatban.
Bognár Évi 44 évesen anyukaként él Norvégiában
Bognár Évi ugyan tett egy próbálkozást afelé, hogy elindítsa a szólókarrierjét, 2003-ban rukkolt elő önálló, Hyberálom című lemezével, valamint több férfimagazinban is szerepelt, húszas évei közepén úgy döntött, kilép a reflektorfényből.
Ő nem azon hírességek közé tartozik, akik gyerekkoruk óta készültek a szórakoztatóiparba, bár már kislánykorában is énekversenyekre járt, a színpad helyett az óvónőségről álmodozott. Mindig is vonzódott a gyerekekhez, így óvónői szakközépiskolába jelentkezett, és a diplomáját is ezen a szakon szerezte meg.
Másfél évet dolgozott a szakmájában, majd egy szerencsés véletlen folytán összehozta a sors azzal a két fiatal nővel, akikkel évekig zenélt együtt. A Baby Sisters sikerét mi sem példázza jobban, mint a tény, hogy slágereik a mai napig a retró partik alapzenéi közé tartoznak, annak idején pedig több mint 3000 fellépést csináltak meg együtt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Épp a hirtelen jött siker és az állandó pörgés volt az oka annak, hogy a vörös hajú bombázó végül úgy döntött, visszavonul a köztudatból. Egy idő után úgy érezte, kiégett.
- Civil, normális életre vágytam, lemondva az addig privilegizált életformámról. Nyelveket akartam tanulni, megismerni, hogyan élnek az emberek máshol. És akkor ismerkedtem meg Andréval, aki később a párom lett, aztán a férjem, a kislányom édesapja - mesélte a Hot! magazinnak.
A norvég származású, igazi viking külsejű férfival egy tokiói nyaraláson ismerkedett meg 27 éves korában egy szórakozóhelyen. A kapcsolatuk elején nem volt egyszerű az összecsiszolódás, hiszen kijött, hogy különböző kultúrákból érkeztek. Szerelmük azonban minden akadályt legyőzött, az énekesnő végül ki is költözött Andréhoz Norvégiába.
Immár 17 éve, hogy együtt vannak, ám egy családdá csak egy évvel ezelőtt váltak. Rögös út előzte meg kislányuk, Ava Charlotte világrajöttét. Bognár Évi 35 és 40 éves kora között külső tényezők miatt hezitált, vállaljon-e gyereket, majd amikor készen állt rá, hogy anya legyen, pajzsmirigy-alulműködése miatt jött össze nehezen a fogantatás. Végül 43 évesen tapasztalhatta meg az anyaság örömeit.
- Rendbe hoztak, a Jóisten homlokon csókolt, és megszületett Ava Charlotte. André a pandémia alatt végig ott volt velünk, mindketten jelen voltunk a kisbabánk életében. Nagyon szoros kapcsolat alakult ki hármunk között.
A '90-es és a 2000-es évek hazai együtteseinek énekesnői
Kunovics Katinkáért a közönsége 120 kilósan is odavolt, ő mégsem tudott megbékélni a súlyával. 2019-ben tudott véglegesen búcsút mondani a súlyfeleslegnek, összesen 60 kilóval lett könnyebb. Képes összeállításunkban nem csak az ő átalakulását nézheted meg, mutatjuk, mennyire megváltoztak a korszak leghíresebb énekesnői, például Völgyi Zsuzsi vagy Mohamed Fatima is.
Kunovics Katinka a Romantic duci énekesnője volt - 60 kilós fogyása után rá sem ismerni
Nézegess képeket!
Elolvasom