
A műsorvezető elköszönni sem tudott - Berki élő adásban hagyta faképnél
Berki Krisztián a beszélgetés végén egyszerűen faképnél hagyta az ATV műsorvezetőjét.

Berki Krisztián múlt pénteken jelentette be, hogy indul a főpolgármester-választáson, szerinte Budapestnek változásokra és egy olyan vezetőre van szüksége, mint ő. Tegnap este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol türelmesen és őszintén válaszolt Rónai Egon kérdéseire, majd egy kis műbalhéval az élő adás végén egyszer csak fogta magát, és faképnél hagyta a műsorvezetőt.
Rónai Egon a tízperces beszélgetés végén feltette Berkinek a kérdést, amivel mindenki támadni fogja: mi a helyzet a felfüggesztett börtönbüntetésével. (Májusban tárgyalták Berki ügyét, amelyben az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt ötmillió forint vagyonelkobzás mellett egy év börtönt kért rá, két évre felfüggesztve - a szerk.)
- Nincsen felfüggesztettem, ez még nincsen, úgyhogy ezzel bárki támadhat. Viszont, Egon, úgy érzem, hogy én nem vagyok önnek szimpatikus. És tudom, hogy mi a problémája: az, hogy én ferencvárosi vagyok, ön meg MTK-s, úgyhogy beszélgessen magával - mondta Berki, majd felállt, és egyszerűen kisétált a stúdióból.
- Ez volt a legjobb végszó, ami ebben a stúdióban elhangzott. Én ezt nem is tudom felülírni - reagálta nevetve az 56 éves tévés.
Berki Krisztián felesége bikiniben
Berki Krisztián és felesége, Renáta - ismertebb nevén Mazsi - imádják a víz közelségét, amióta 2018 elején egymásba szerettek, rengeteg közös élményben és utazásban volt részük. A sztárpár a rajongókkal is szereti megosztani, hogy milyen szép helyeken fürdőznek, így számos bikinis fotó található az Instán Mazsiról.
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- jaksity kata