
11 év után kirúgták a magyar híradóst - Szívszorítóan búcsúzott a nézőktől
Jaksity Kata kirúgása után meghatóan búcsúzott az ATV-től.

Ma délelőtt az ATV váratlanul bejelentette, hogy elbocsátják Jaksity Katát. A csatorna a döntést azzal indokolta, hogy a hírosztályán forrásátcsoportosítás miatt egy fővel csökkentik a híradós műsorvezetők létszámát.
"Nagyon köszönjük Jaksity Kata munkáját. Nehéz döntést kellett meghoznunk, de racionalizálnunk kell a hírosztály költségvetését. Kábeltévéhez képest népes műsorvezetői létszámmal rendelkezünk. A televíziónézők tájékoztatása továbbra is zökkenőmentes és naprakész marad" - mondta Németh Szilárd, az ATV és az ATV Spirit vezérigazgatója a közleményben.
Azt is hozzátették, hogy az ATV és az ATV Spirit híradójában továbbra is láthatják a nézők Holló Márta, Török Réka, Nemes Anna, Simon András és Gajdos Tamás műsorvezetőket.
A döntés azért is lepett meg mindenkit, mert Jaksity Kata kisebb megszakításokkal 11 éven keresztül erősítette az ATV csapatát, televíziós pályafutásának felét ennél a tévécsatornánál töltötte. Tegnap még vezette a híradót, a bejelentés előtt két órával arról posztolt, hogy munkahelyére a kislánya is elkísérte.
A 46 éves tévés délután szívszorító szavakkal búcsúzott a nézőktől - ma este lesz utoljára látható az ATV híradójában.
Jaksity Kata hálás szívvel zárja le az ATV-nél eltöltött időszakot, a csatornánál készített fajsúlyos műsoraiért kapott 2013-ban sajtódíjat. Azt, hogy hol és hogyan folytatja tovább, még nem tudja.
Jaksity Kata tévés pályafutását a Magyar Televízió Híradójában kezdte gyakornokként. Egy év múlva, 1998-ban a TV3 Jövőnéző című műsorát vezette, innen hívták át a TV2-höz. 2001-től a Jó reggelt Magyarország! egyik műsorvezetője volt. 2003 és 2005 között a Magyar Televízió Kékfény című műsorát vezette. 2006-ban az Echo TV-hez igazolt. 2007-től az ATV-n vezette a Jam, a Jam Light és a Start című műsorokat. 2014-ben várandóssága miatt búcsúzott egy időre, 2017 januárjában tért vissza az ATV Híradójába.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
OLVASD EL EZT IS!