A Keménykalap és krumpliorr bájos gyereksztárja volt: Berkes Gabi 62 évesen így néz ki
A Keménykalap és krumpliorr Péterkéje felnőttként is szerepelt filmekben, de ma már inkább énekesnőként ismert.
Berkes Gabriellát 1975-ben, mindössze 13 évesen hazánk legjobb gyerekszínészének választották, ami nem véletlen, hiszen a Keménykalap és krumpliorr után a Jó estét nyár, jó estét szerelem, az Utánam, srácok! és az Ötödik pecsét című alkotásban is feltűnt.
Berkes Gabriella ma
A Keménykalap és krumpliorrból sokan emlékezhetnek Péterkére, aki valójában egy Petra nevű, barna hajú, frufrus kislány volt. Az első, Valódi oroszlánbőgés című részben a betegeskedő Péterke örömére osztálytársai úgy döntenek, házhoz viszik neki a cirkuszt, melyhez egy oroszlános plakát és az állatkertben felvett valódi oroszlánüvöltés is dukált. Ekkor tűnik el nyomtalanul több majom is, és itt kezdődik a bonyodalom.
A Péterke karakterét megformáló Kiss Gabriella, aki ma már Berkes Gabriella, azóta sem tűnt el a reflektorfényből, a 2000-es évek elején is több filmben is szerepelt, később lemezeket adott ki, színpadon is feltűnt és önálló zenés esteket is tart.
Friss képei tökéletes bizonyítékai annak, hogy 61 évesen, szőke hajkoronával is dögös, gyönyörű nő, aki gyakran oszt meg közös tartalmakat felnőtt gyermekeivel, lányával, Zsoldos Fannival és fiával, Berkes Olivérrel, aki édesanyjához hasonlóan szintén zenei pályára lépett, dalai többmilliós megtekintésekkel futnak a zenemegosztó platformokon.
Berkes Gabirella kifejezetten aktív a közösségi oldalakon, szakmai pályafutása és koncertjein készült képei mellett gyakran posztol magánéleti tartalmakat utazásokról vagy a családdal töltött pillanatokról. A portrékból sincsen hiány, melyeken követői nem győznek ámuldozni, a kommentszekciót rendre ellepik a dicsérő kommentek.
Az Árvácska gyereksztárja 57 évesen így néz ki: Czinkóczi Zsuzsa filmezés helyett takarítócéget üzemeltet
Czinkóczi Zsuzsa évek óta nem forgatott, de nem bánja, hálás azért, ami megadatott neki.
ElolvasomCover-fotó: Fortepan/Ráday Mihály
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- berkes gabriella
- keménykalap és krumpliorr
- így néz ki most
- gyereksztár
- retro
- 70-es évek
- énekesnő
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!