Ő volt a Szerelem első vérig Fügéje: 57 éves, és ezzel foglalkozik Beri Ary

Beri Ary a ’80-as évek első számú tinisztárja volt Magyarországon. A legkevésbé sem élvezte, hogy felismerik az utcán.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Szerelem első vérig című filmről nem túlzás azt állítani, igazi kultikus tinédzsermozi a hazai filmes történelemben. A főszereplő, Füge igazi férfiideál volt a ’80-as évek közepétől, az őt alakító Beri Ary egy csapásra vált az ország első számú tinisztárjává.

A sikerben azonban korántsem lubickolt, nem élvezte, hogy felismerik az utcán, sőt, kifejezetten várta, mikorra változik meg annyira az arca, hogy ne lehessen beazonosítani.

A Szerelem első vérig Beri Aryja

A Story.hu írta meg, hogyan emlékezett vissza a berobbanása utáni időszakra: azt mondta, 18 éves koráig sosem volt rossz napja, viszont a hírnévvel ez megváltozott, bujkálnia kellett.

A színészkarriert azután adta fel, hogy díjat kapott a Túsztörténet című drámában nyújtott alakításáért. Nem engedték, hogy kiutazzon Spanyolországba átvenni a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfi főszereplőjének járó díjat, ezt később postán, eltörve kapta kézhez.

- Akkor döntöttem el, hogy pont kerül a végére. Sok mindent megéltem.

Voltam hajléktalan is, de a barátaim nem hagyták, hogy a híd alatt éljek.

- Londonban is mosogattam, de aztán csak hazajöttem. 2011-ben infarktusom volt, utána tettem le a piát és a cigit… Aztán elgondolkodtam: továbbra is kocsmában ülök reggeltől estig, és csak a tartozást halmozom fel, vagy változtatok - idézte a lap a szavait.

Sikerült kijönnie a gödörből, 57 évesen festőműhelyt vezet. A Facebook-oldala alapján zenekart is alapított, rendszeresen posztol ezzel kapcsolatban. 2023 karácsonyakor egy videót is közzétett, ezen látszik, mennyit változott napjainkra.

Konta Barbara a Barátok közt tinisztárja volt: 41 évesen ezzel keres pénzt külföldön

Konta Barbara már rég felhagyott a színészettel, de nem hiányzik neki, élvezi civil munkáját.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A közösségi média ilyen-olyan formában, de mindenki életének része. Mégis sokszor úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően használni. De vajon hol rontjuk el? Miért mindig a legbántóbb kommenteken van a legtöbb like? Kell-e reagálni egy utálkozó hozzászólásra, vagy az ignorálás az egyetlen út? A legújabb epizódban többek között ezekre a kérdésekre Tóth Dani pszichológus, Verebélyi-Kovács Csilla, a Femina social media managere, valamint Pintér Ada műsorvezető kereste a választ.

Promóció

Cover-fotó: Szerelem első vérig

Ezt is szeretjük