Kiderült az igazság a Béres Alexandra - Schobert Norbi-ügyben: a bíróság ítéletet hozott
Jogerős ítélet született a tavaly nyáron kirobbant Béres Alexandra - Schobert Norbert-ügyben.
Pont került a Béres Alexandra - Schobert Norbert botrányként nevezett ügy végére, ami tavaly júliusban robbant ki.
Lezárult a büntetőjogi per, jogerős ítélet született, a bíróság kimondta egy személy bűnösségét.
Ítélet a Béres Alexandra - Schobert Norbert-ügyben
Schobert Norbi 2022 júliusának végén árulta el, hogy megtették a szükséges jogi lépéseket, miután üzletileg is annyira kikezdték őket, hogy ennek szükségét érezték. A nagy Norbiréka biznisz nevű, mostanra már majdnem 50 ezer fős követőtábort számláló Facebook-oldalon ekkor már nyolc éve támadták a Schobert családot.
A tiktoker Király Dávid Izmael állította, konkrét bizonyítékokkal tudja alátámasztani, hogy a csoport mögött Béres Alexandra, illetve annak férje, Barna Krisztián áll. A rágalmazást követően Béres Alexandra is feljelentést tett, azt nyilatkozta, bízik benne, hogy kiderítik, ki akarta bemocskolni a nevét, és fény derül az igazságra.
Augusztus elején arról szóltak a hírek, hogy mentő szállította kórházba Király Dávid Izmaelt, aki szintén a rendőrséghez fordult, mert állítása szerint az említett csoport tagjai fenyegetni kezdték, ellehetetlenítették a munkáját, anyagi kárt is okoztak neki.
Béres Alexandra friss posztjában arról számolt be, hogy lezárult a büntetőjogi per, jogerős ítélet született, melyben K. Dávid I.-t bűnösnek mondták ki. Az ítélet indoklásában kiemelték, hogy a vádlott semmilyen bizonyítékot nem mutatott be, ilyet a bíróság többszöri felhívására sem csatolt.
„A bíróság a vádlottat három rendbeli nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek és ezért 120 óra közérdekű munkára ítélte. Az ítéletet a vádlott is tudomásul vette, így az jogerős” - olvasható abban a szövegben, amit Béres Alexandra a Facebook-oldalán tett közzé.
Nézd meg Schobert Norbi és Rubint Réka otthonát!
A sztárpár otthonából mesés panoráma nyílik. A többszintes családi házat ilyen pazar stílusban rendezték be.
Schobert Norbi és Rubint Réka háza kívül-belül: luxus minden mennyiségben
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Reggeli, Profimedia