Béres Alexandra nagyobbik lánya lassan olyan magas, mint az anyja: Panna szép kamasz

Béres Alexandra a sport szeretetén kívül a kedvességet és a figyelmességet is továbbadta a 12 éves lányának.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Béres Alexandra és férje, Barna Krisztián 2021. november 18-án ünnepelték meg, hogy már két és fél évtizede házasok. Mint mindent, az ünneplést is megosztották lányaikkal, akik úgy nőnek, mint a gomba.

Azt mondják, harmonikus kapcsolatuk titka az egymás iránti tiszteletben és elfogadásban rejlik. Nem telik el úgy nap, hogy ne tegyenek olyan gesztust a másik felé, amellyel kifejeznék a szeretetüket. Ezt a szokást lányaik, Panna és Flóra is eltanulták tőlük.

Béres Alexandra nagyobbik lánya, Panna

- A nagylányunk 12 éves, mindennap kikerül valamilyen kreatív tárgy - például egy „szeretlek anya” és „szeretlek apa” témájú rajz - a kezei közül, így ő is naponta tesz valamilyen kedvességet, és most elkezdte ugyanezt csinálni a húga is - árulta el a Story magazinnak.

Panna 2009-ben látta meg a napvilágot, míg a sportoló kisebbik gyermeke, Flóra 2014-ben született. Mindketten nagyon hasonlítanak az anyukájukra. Panna mindamellett, hogy éppolyan kedves és figyelmes, mint ő, a sport szeretetét is örökölte. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb részben kiderül, hogy miért nehéz a generációk közötti kommunikáció? Milyen nevelési attitűddel rendelkeznek a különböző korosztályok? Miért kerüli némely cég a fiatal munkavállalókat? Hogyan csökkenhet a generációk közötti szakadék?

Promóció

Ritmikus gimnasztikai versenyekre jár, és a síelést is imádja. A sportoló Instagramja elárulja, mennyire tehetséges Panna, minden nehézség nélkül hajtja végre a legnehezebb mutatványokat. A szép kamasz friss fotóin láthatjuk, hogy mennyire megnyúlt az utóbbi időben, lassan olyan magas lesz, mint az anyukája.

Béres Alexandrát és férjét a gyereknevelés terén is az összhang jellemzi. Bár a legfontosabb dolgokban egyetértenek, azért néha köztük is vannak kisebb nézeteltérések.

- Olyan apróságokon össze tudunk vitatkozni, hogy ki mit enged meg, vagy ki mennyire következetes. Örülök ennek, mert hogy nem mindenben értünk egyet, az azt jelenti, hogy megtartottuk a személyiségünket.

Dobó Kata és ritkán látott lánya

Dobó Kata 2012 februárjában adott életet kislányának, Szofinak, aki két és fél hónap múlva a kerek tizedik születésnapját ünnepelheti. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép kamasz lány a színésznő lánya, Szofi! 

Dobó Kata és ritkán látott lánya: a gyönyörű Szofival új filmje premierjén jelent meg

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük