Bata Éva babapocakos fotója: Bereczki Zoltánnal már tudják, fiuk vagy lányuk születik

Bata Éva és Bereczki Zoltán két éve alkotnak egy párt, a gólyahír február közepén derült ki.

Bata Éva babapocakos fotója
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bata Éva és Bereczki Zoltán egymásra találása filmbe illő. Utóbbi a Rúzsa Magdival előadott Csillagtérkép című számának a zenéjét írta, a szövegét pedig Palya Bea.

Az énekesnő azt jósolta a színésznek, a szerzemény sorsfordító lesz az életében. Így is lett: a dalt 2018 decemberében írták meg, és Bereczki 2019. január 14-én találkozott Bata Évával.

Bata Éva babapocakja

A mi kis falunk Tecáját alakító színésznő és Bereczki Zoltán a Centrál Színház 2019 márciusában bemutatott, Nemek és igenek című darabjának próbái alatt szerettek egymásba.

Sokak számára nehéz időszak köszöntött be 2020 tavaszán a világjárvány berobbanásával, a színművészeknek különösen embert próbáló volt a tavalyi év, hiszen a színházak kénytelenek voltak bezárni. Míg egyes párok kapcsolatát a bezártság és a megszokott munka, illetve az elfoglaltságok hiánya kikezdte, az övéket megerősítette.

bereczki-zoltan
Fotó: TV2

- Ezek a hetek megmutatták a kapcsolatunk valódiságát, hogy mennyire igazak az érzelmeink. Ezt nagyon jó volt átélni. Kiderült, mennyire mély ez a szerelem. (...) Az elmúlt időszakban szerencsére sikerült felépíteni egy rendszert: mikor vagyunk kettesben, mikor vagyok a lányommal, és mikor vagyunk hármasban. Megtanultunk közös és csendes, elvonulós programokat csinálni - nyilatkozta Bereczki Zoltán a Best magazinnak 2020 júniusában.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A korlátozások a 2021-es évben is folytatódtak, de a színészpár február közepén egy örömhírt is megerősített Bereczki Zoltán menedzserén keresztül: első közös gyermeküket várják. A 34 éves színésznőnek a csöppség lesz az első babája, míg a 45 esztendős színésznek már született egy lánya volt feleségétől, Szinetár Dórától: Zorka 2007-ben jött világra.

- Valóban igaz a hír. Mindenki nagyon boldog, és mindenki nagyon jól van - mondta szűkszavúan Ferenczi Orsolya a Blikknek.

A babavárásról nem nyilatkoztak, és fotókat sem láthattunk, de pénteken Bata Éva megosztott a közösségi oldalán egy babapocakos fotót. Azt is elárulta, hogy párjával már tudják, kisfiuk vagy kislányuk lesz.

A mi kis falunk szereplői a valóságban

A közmunkás Szifon feleségét, Marcsit, akit a férje következetesen Évának hív, Lévay Viktória alakítja. Április végén ünnepelte a 47. születésnapját, az ebből az apropóból készült fotója láttán meg nem mondanánk, hogy őt látjuk a sorozatban. A színésznő a való életben egy gyönyörű, nagyon csinos nő. Képes összeállításunkban nemcsak az ő átalakulását láthatod, hanem A mi kis falunk több szereplőjének sorozatbeli és civil képét is.

A mi kis falunkban a közmunkás Szifon felesége: valójában gyönyörű nő Lévay Viktória

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover-fotó: RTL Klub/A mi kis falunk

Ezt is szeretjük