A Barátok közt cserfes tinije volt: Csifó Dorina ma kisgyerekes anyuka
Mutatjuk, hogy festenek napjainkban a Barátok közt egykori tinilányai.
A Berényi Kft. ügyletein, Vili bácsi hétköznapjainak alakulásán vagy Nóra, Zsolt és Laci szerelmi életének történésein kívül a Barátok köztben fontos szerepet kapnak a Mátyás király tér tinijei is: barátságaik vagy épp viszályaik a széria egyik fő mozgatórugójaként szolgálnak.
Csifó Dorina Temesvári Noémije 2004-től 2008-ig erősítette a sorozat tinédzsergárdáját. A cserfes lány románca a Dósa Mátyás által alakított Egressy Tónival sok nézőt szegezett a képernyők elé.
A Barátok közt tini lányai akkor és most
A színésznő már gyermekként megtapasztalta, milyen a figyelem középpontjában lenni: Koltai Judit színitanodáját óvodásként kezdte 1992-ben, pár esztendővel később pedig már a színpadon találta magát. Először az Annie című musicalbe válogatták be, majd A nyomorultakban kapta meg a kis Cosette szerepét. A tévénézők szívét 14 éves korában hódította meg. A ma már 32 éves színésznő természetesen sokat változott, mióta eltűnt a képernyőről: 2011 szeptemberében férjhez ment, kisfiuk, Vince 2012 októberében jött világra, de a pár néhány év múlva különvált, a válást 2015-ben mondták ki.
Noha tett egy kis kitérőt a könnyűzene világába, manapság leginkább a szinkronizálásnak szenteli mindennapjait. Mestersége kulisszatitkaiba az Instagram-oldalán avatja be követőit. Bájosan csengő hangszíne miatt sok mesefigurának kölcsönzi a hangját: ő szólaltatta meg például a Disney Aranyhaját, vagy a Zootropolis – Állati nagy balhé cuki nyusziját is.
Nem Csifó Dorina az egyetlen a Barátok közt tinédzserei közül, aki sokat változott a sorozat óta. Mutatjuk, hogy fest napjainkban Erdélyi Tímea, Marenec Fruzsina vagy Szabó Erika.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- barátok közt
- csifó dorina
- marenec fruzsina
- erdélyi tímea
- szabó erika
- szabó kitti
- ilyen volt ilyen lett
- színésznő
- sorozatsztár
- Hazai sztár