Bánfalvy Ágnest 17 évvel fiatalabb férjével filmbe illő módon hozta össze a sors

Bánfalvy Ágnes élete 1991-ben állt a feje tetejére, mikor az élet összehozta párjával egy szórakozóhelyen.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bánfalvy Ágnest 24 évesen ismerte meg a magyar közönség, amikor a nagy sikerű filmsorozat, az Abigél Torma Piroskájaként hódította meg a képernyőt. Azóta megannyi különböző szerepben viszontláthattuk mozgóképen és színházban egyaránt, ám nem csak karakterei bőrébe bújva élhetett át romantikus novellákba illő szerelmet.

Férjével, Horváth Csaba rendezővel közel harminc éve élnek boldog házasságban. Megismerkedésük története a bizonyíték rá, létezik szerelem első látásra.

Bánfalvy Ágnes és férje

Akár egy romantikus vígjáték forgatókönyve is lehetne a sztori, ahogy először találkoztak, ugyanis szinte ismeretlenül estek szerelembe.

- Emlékszem, 1991-et írtunk, amikor egy színházi sajtótájékoztató után az angol kollégáim elvittek a Piafba. Ültem ott a hűvös angolokkal, amikor felcsendült a Hey Na Na Na című világsláger, amire az ugyancsak ott lévő Csaba táncolni kezdett a barátaival - emlékezett vissza a Best interjújában.

A fiatal férfi kisugárzása azonnal magával ragadta a színésznőt, kisvártatva azon kapta magát, hogy együtt ropják a táncparketten. Annyira izzott köztük a levegő, hogy az estét is kettesben folytatták. Ráadásul az is hamar tudatosult benne, hogy a szívtiprót nem a hírneve vonzotta, hiszen nem ismerte fel az akkor már neves sztárt.

- Kiderült, ő az egyetlen ember a földkerekségen, aki nem látta az Abigélt. Fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok, órákon át beszélgettünk. Amikor megfogta a kezem, olyan volt, mintha ezer éve kéz a kézben élnénk.

Kapcsolatuk alakulását egy cseppet sem befolyásolta a köztük lévő korkülönbség, bár a színésznő 17 évvel idősebb, mint filmes kedvese, náluk az érzelmek felülírták a számokat. Az átmulatott éjszaka után egy esztendővel már oltár is elé álltak, és azóta sem lehetne köztük nagyobb harmónia.

Peller Mariann és ritkán látott férje

Juni Györggyel 2012-ben álltak az oltár elé. A szerelmesek élete nem is lehetne idillibb, hiszen mindennapjaikat két lurkó színesíti. Idősebbik kisfiuk, Kornél 2013-ban látta meg a napvilágot, öccse pedig 2015-ben született.

Peller Mariann ritkán látott férjével szelfizett - 8 éve házasodtak össze

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük