Fotók! Már 6 hónapos a kisfiuk - A Megasztár szerelmespárja őt is elvitte a reggeli műsorba
Balássy Bettyék kisfia 6 hónapos.
Már 6 hónapos Balássy Betty és Varga Feri, a 2005-ös megasztár egyik szerelmespárjának második gyermeke, akit a TV2 Mokka című műsorának csütörtök reggeli adásába vittek magukkal.



A kis Varga Dániel Máté 2014. január 16-án jött világra, és a képeket elnézve kiköpött az apukája.
Balássy Betty és Varga Feri a TV2 Megasztár című műsorának harmadik szériájában ismerkedett meg egymással: előbbi vokálozott az élő adások során a döntősök produkciói alatt, az énekes versenyző volt, és végül a tehetségkutató második helyezettje lett 2006-ban. A Megasztár után nemcsak magánéletük, de karrierjük is összefonódott, azóta is közösen lépnek fel és dolgoznak dalaikon.


A házaspárnak 2011. július 4-én született meg az első közös gyermeke, Róza Anna. Az énekesnő két szeme fényéről a Facebook-oldalára töltött fel fotókat.
Fotó: Facebook/Mokka, Balássy Betty, TV2/Mokka
A 2005-ös Megasztár szerelmespárjai egykor és most
A Megasztár harmadik szériájában két versenyző, Szabó Eszter és Kontor Tamás is összejött. Azóta is egy párt alkotnak, született már két gyermekük is. Nézd meg őket is, mennyit változtak a tehetségkutató óta!
Már 4 gyerekük született! Így néznek ki a 2005-ös Megasztár szerelmespárjai most
Nézegess képeket!
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- rtl klub
- kunovics katinka
Fotók! A reggeli műsorban mutatta meg először kislányát a Romantic énekesnője
- sztárcsemete
- béres alexandra
Ritkán oszt meg kislányáról fotót! Béres Alexandra így strandolt az 5 éves Pannával
- kiss ramóna
- oszvald marika

















