"A szegényeket sértettem meg!" Bakács Tibor felkavaró interjút adott a Frizbiben
Bakács Tibor azt is megmutatta, mennyi pénz volt nála éppen.
Tegnap este a Frizbiben Hajdú Péter Bakács Tiborral beszélgetett arról a bolti lopásról, amelyre 2011. február 4-én került sor.
Mint ismeretes, aznap az 51 éves újságíró-kritikus megpróbált kisétálni a budakeszi Tescóból egy több mint kétezer forint értékű téliszalámival a zsebében, ám a biztonsági rendszer azonnal lebuktatta, majd eljárás indult ellene.
Nem médiahekk volt
Miután sokakban felmerült a gyanú, hogy az egész csak egy ügyes médiahekk volt, Hajdú Péter először erre kérdezett rá, ám a Megasztár egykori zsűritagja tagadta azt, hogy mindent előre kitervelt volna.
Sőt, beismerte, hogy emlékei szerint minden sokkal gyorsabban történt meg, mint ahogy ő itt most beszámol az eseményekről: barátnőjével indult aznap este bevásárolni, és többször is elsétált az említett élelmiszer előtt.
Hozzátette, volt nála pénz alapvető dolgokra, de többre és másra nem elég, ezért hozta meg azt a döntést, hogy megpróbálja ellopni a szalámit, ám azt most sem érti, hogy miért nem figyelt jobban a vonalkódra, hiszen az buktatta le.
Alig volt nála pénz
Az interjú egyik legdrámaibb pillanata kétségkívül az volt, amikor Hajdú megkérdezte Bakácstól, hogy jelen pillanatban mennyi pénz van nála - mire az újságíró belenyúlt a zsebébe, és mintegy négyszáz forintnyi aprót tett az asztalra.
Bakács Tibor vállalta bűnősségét, és különösen azt sajnálja, hogy szeretteit, köztük gyermekeit és szüleit ilyen helyzetbe hozta, illetve, mert a szegényeket sértette meg, ám attól nem tart, hogy a botrány miatt elveszítette volna szakmai hitelességét.
A Klubrádió azóta felfüggesztett műsorvezetője - aki pont a Frizbiben állt ki Stohl András mellett - azt is elárulta, hogy anyagi helyzete a válása után romlott meg, az elmúlt időszakban pedig szinte semmi munkát nem kapott.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A meggyötört Settenkedő - akinek beceneve azóta Lopakodóra változott - most azonban fellélegezhet, hiszen Hajdú Péter a műsor végén elárulta neki, hogy az egyik internetes portál főszerkesztője munkát ajánlott neki.
Fotó: Europress