A 46 éves Betty Love ennyit változott: ő énekelte Az éjjel soha nem érhet véget slágert

A Soho Party énekesnője, Betty Love ma is színpadon áll, és nagyon dögös.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Soho Party nevéhez olyan slágerek kötődnek, mint a Gyere táncolj!, a Szállj!, a KFT dalának feldolgozása, a Balatoni nyár vagy focimeccseken fénykorát újraélő Az éjjel soha nem érhet véget.

Az együttes 1989-ben alakult meg, 1993-ban újjáalakították, Náksi Attila és Dömötör Sándor, vagyis Döme mellé ekkor került Betty Love. 1998-ban oszlottak fel, egy évvel később adtak búcsúkoncertet.

Betty Love és Az éjjel soha nem érhet véget 

Az 1975. március 25-én született Boros Bernadett gyermekkorában zongorázni és énekelni tanult, hat évig úszott, karatéra, dzsúdóra is járt, majd elkezdte a dzsesszbalettet.

1993-ban a dögös, fekete hajú énekesnő Betty Love művésznevén lett ismert a Soho Party tagjaként. 1998-ban oszlottak fel, egy évvel később adtak búcsúkoncertet, de a barátság megmaradt közöttük.

Betty Love szólóban folytatta, első nagylemezére a szövegek és dallamok egy részét saját maga szerezte, de ebben segítségére volt a Soho Partyból ismerős Náksi Attila is. A Repülj tovább 2000-ben debütált, a címadó dalon kívül nagy sikert aratott az Olyan mint a méz vagy a Fáj még a szó című szám is. 

Betty Love katonák gyűrűjében, miután 2003 áprilisában fellépett a szombathelyi Savaria Kiképző Központban rendezett nyitott laktanya napon.
Betty Love katonák gyűrűjében, miután 2003 áprilisában fellépett a szombathelyi Savaria Kiképző Központban rendezett nyitott laktanya napon.
Fotó: MTI/Czika László

Az énekesnő 2001-ben DJ Bobóval is együttműködött, közös daluk, a Way to your heart/Mi az a szó 2001-ben jött ki. Ugyanebben az évben jelent meg a Kísérj el remixalbum, 2002-ben pedig az Ég és föld között. 2003-ban adta ki az Annyi minden vár még ránk címet viselő kislemezét.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt követően visszavonul, és született egy kislánya, Szófia, valamint új területen is kipróbálta magát, asztrológiával és energiagyógyászattal kezdett el foglalkozni. 2016 júniusában a Mokkában azt mesélte, egy ideje újra fellép, és a stúdióban új anyagot is készít Dömével.

Betty Love anno és 2017 szeptemberében a FEM3 Café vendégeként.
Betty Love anno és 2017 szeptemberében a FEM3 Café vendégeként.
Fotó: FEM3 Café

Ugyanebben az időben a Soho Party egyik leghíresebb dala, Az éjjel soha nem érhet véget másodvirágzását kezdte élni: a magyar válogatott szurkolói körében a selejtezőmérkőzések idején újra népszerűvé vált az 1998-as dal. Ezt követően a Magyar Labdarúgó-szövetség a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságra kijutott magyar csapat indulójává választotta, és több mérkőzés előtt is elhangzott a zeneszám remixelt és eredeti változata. Nemcsak a stadionban, hanem az utcákon is mindenki a ’90-es évek slágerét énekelte. 2019-ben a Puskás Aréna avatóján Az éjjel soha nem érhet véget sikerének köszönhetően a Soho Party újra fellépett. 

A 2021. június 11-én indult labdarúgó-Eb-nek köszönhetően a szám újra nagy siker a focidrukkerek körében. 2021. június 12-én Hajdúnánáson a fürdő szezonnyitóján Betty Love többek között a híres slágert is elénekelte.

Az biztos, hogy az énekesnő szépsége az évek során úgy változott, mint a jó bor, és 46 évesen is nagyon dögös. 

A '90-es és a 2000-es évek hazai együtteseinek énekesnői

A Romantic együttes 2000 márciusában alakult, Gáspár Győzőt két énekesnő, Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka egészítette ki. Utóbbi rengeteget változott az elmúlt években, fogyása után sokan elsétálnának mellette az utcán. Képes összeállításunkban megnézheted Kunovics Katinka átalakulását, valamint mutatjuk, mennyit változtak a korszak leghíresebb énekesnői - például Völgyi Zsuzsi, Mohamed Fatima vagy Baby Gabi.

Kunovics Katinka a Romantic duci énekesnője volt - 60 kilós fogyása után rá sem ismerni

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük