Árpa Attila lerántotta a titkot a Nagy Őről: kiderült, valójában miért vállalta el

Árpa Attila ezzel indokolta, miért vállalta el a felkérést, hogy A Nagy Ő címszereplője legyen.

arpa-attila-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

2022 tavaszán derült ki, hogy a Nagy Ő címszereplője Árpa Attila lesz. A TV2 párkereső reality műsor nagy sikerrel futott tavaly november közepétől december 5-ig, amikor a fináléban kiderült, a színész kit választott. 

Bár Timivel nem alkotnak egy párt, az 51 éves sztár nem bánta meg, hogy elvállalta a felkérést. Bár szerinte 2022-ben nem sok létjogosultsága lett volna egy ilyen formátumnak a tévében, mégis igent mondott. 

Árpa Attila A Nagy Ő-felkérésről

A nézők heteken át nyomon követhették, ahogy közel húsz hölgy versengett Árpa Attila kegyeiért a Nagy Ő című műsorban. A színészként, valamint rendezőként és producerként is tevékenykedő sztár most a 95.8 Sláger FM-en elárulta, hogy miért vállalta a műsorban való szereplést. 

arpa-attila
Fotó: Sláger FM

- Alapvetően nem sok keresnivalója lenne egy ilyen formátumnak a képernyőn 2022-ben, hiszen nagyon felgyorsult a világ, így az ismerkedési szokások is. Ugyanakkor szerettem volna megreformálni egy kicsit ezt a műfajt, behozni olyan dolgokat is, amelyek többet adnak, mint egy szimpla ismerkedési folyamat nyomon követése - mondta Árpa Attila, aki úgy érzi, küldetése célt ért. 

- Egyrészt megmutathattam egy kicsit a színházi világomat is, behozhattam a műsorba Balázs Andit, akivel hat éve játsszuk együtt a Karinthy Színházban a Tortúra című darabot. Emellett része lehetett a műsornak egy kicsit a drámapszichológia is, amelyet szintén fontosnak tartok. Mindezek mellett valamennyire visszahozhattam és megmutathattam a „régimódi” udvarlás fontosságát és szépségét is. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Árpa Attila bízik benne, hogy A Nagy Ő című műsorban látottak jó hatással lehetnek másokra is, akik épp társat keresnek. 

- Nyilván nem én fogom végbevinni a népnevelést, de tény, manapság a társkeresés egészen máshogy működik a fiatalok körében. Online, gyorsan ismerkednek, röpködnek az intim fotók, pedig sok nő nem erre vágyik. Szerettem volna megmutatni, hogy mennyire fontos tisztelnünk a másikat, figyelni rá, megadni neki a kedvességet, törődést. Igenis van erre igény! 

arpa-attila
Fotó: TV2

- Persze nem akarok álszent lenni, korábban velem is előfordult néha, hogy egy konkrét céllal ismerkedtem meg egy hölggyel. Volt ilyen is, de ez a műsor - és egyébként az élet - nem erről szól. A valódi társkeresésen volt a hangsúly, ebbe szerettem volna értéket csempészni. Bízom benne, hogy ez sikerült - árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének, S. Miller Andrásnak.

Árpa Attila és Tomán Szabina lánya

A Cápák között üzletasszonyának első férjétől, Árpa Attilától 2007-ben született meg Amira, második férjét, az üzletember Bélát szintén egy lánnyal, Szofival ajándékozta meg 2018 januárjában. Tomán Szabinát nem érdekli, hogy minden területen és részképességben tökéletesek legyenek, a boldogságuk a fontos. 

Cover-fotó: TV2

Ezt is szeretjük