Ambrus Attila és 20 évvel fiatalabb felesége: Réka fél éven át kikosarazta
Ambrus Attila elé Réka rengeteg próbatétel állított.
Ambrus Attila irigylésre méltó harmóniában él kétéves kislányával és feleségével. Ám sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a pár egyáltalán eljusson az első randevúig, mivel Réka nem adta be könnyen a derekát.
Szíve választottjával egy kolbászfesztiválon sodorta össze az élet, ahol ő a kerámiáit, Réka pedig ruhákat árusított.
Ambrus Attila több mint fél évig udvarolt Rékának
Miután szóba elegyedtek, meglepő dolog derült ki: Réka vezetékneve is Ambrus, ezt pedig a Viszkis egyfajta jelnek tekintette.
- Gondoltam, ha feleségül veszem, még a nevemet sem kell, hogy felvegye, úgyhogy kőkemény udvarlásba kezdtem, de ő folyton kikosarazott. Pontosabban csak lebegtetett, ígérgetett, és állandóan csak nyomozott utánam. A húsz év korkülönbség és a múltam sem volt túl kecsegtető számára, amit persze teljesen megértek, úgyhogy tettem, amit tennem kellett: életemben először megküzdöttem egy nőért - mesélte a Borsnak.
Réka a legkülönfélébb módokat eszelte ki, hogy próbára tegye udvarlóját, ám Ambrus Attila nem tágított, mindenre hajlandó volt azért, hogy meghódítsa kiszemeltjét.
- Megnézte, hogy a csillagok állása szerint összeillünk-e, utánajárt a csillagjegyemnek, aszcendensemnek, mindenféle fórumon leellenőrzött, és még orvosi vizsgálatoknak is alávetett. Mindenről meg akart bizonyosodni, a testi egészségemről is, én pedig önként és dalolva vetettem alá magam mindenféle hülyeségnek, csak hogy bebizonyítsam, érdemes vagyok arra, hogy komolyan vegyen. Fél év után aztán beadta a derekát, és három évvel később összeházasodtunk.
Ambrus Attila kislánya, Anna
Ambrus Attila kislánya 2021 februárjában lett kétéves. A szőke, angyalarcú Anna a Viszkis szeme fénye.
Ambrus Attila megmutatta másfél éves kislányát: Anna igazi kis angyal
Ambrus Attila kislányától elolvadtak a versenyzőtársai.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció