"Állandóan kételkedem magamban" - Mélyinterjú Keresztes Ildikóval
Egyik legizgalmasabb énekesnőnk vallott barátságról, szerelemről, bulvárról és politikáról.

Ez is érdekelhet

Fedezd fel a gőzállomást, mellyel a vasalás gyorsabb, mint valaha! (x)

Pihenj meg, és vegyél lendületet a céljaidhoz egy hibátlan kávé felett! (x)

Utazás Kiállítás - Aktív hétvége van. Kezdd itt a nyaralás tervezését! (x)

Erről a magyar kozmetikai márkáról beszél mindenki (x)

beauty and style

Hogyan legyél stílusos, ha már unod a hideget? Nőies szettek a tél végére »

Így eltorzították Kylie Jenner arcát: furcsa képek jelentek meg róla egy magazinban »

Ki szervezze a lánybúcsút? Menyasszonyként mit tehetsz a buli érdekében? »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

Tornászként kezdte, énekesnőként ismerte meg az ország, emellett musical-, sőt, prózai színésznőként is jegyzik - ám a mai napig nem szűnt meg kételkedni önmagában. Mindent meggyógyít, amit érdemes és lehetséges, a tárgyakat éppúgy, mint a kapcsolatokat. A Feminának adott interjúban Keresztes Ildikó a fentieken túl a bulvárhoz és a politikához való viszonyáról, emberi kapcsolatairól, valamint az Edda basszusgitárosával, Kicska Lászlóval kötött házasságáról is vallott.

Mindent meggyógyít, amit érdemes és lehetséges, a tárgyakat éppúgy, mint a kapcsolatokat

- Az éneklés és a színjátszás előtt a torna volt a nagy szerelmed, ami hatalmas elszántságot és önfegyelmet igényel. Hogyan esett a választásod erre a sportágra?

- Így látták jónak a szüleim. Kiskoromban mindenféle különórákra járattak, de hamar kiderült, egy fenékkel nem lehet hatvan lovat megülni. Hajlékony, túlmozgásos gyerek voltam, igazi sajtkukac - úgy tűnt, leginkább a tornához van affinitásom. Ötéves koromtól a Testnevelési Főiskola elvégzéséig intenzíven mozogtam: a szertornával kezdtem, utána jött a ritmikus sportgimnasztika, de balettoztam és táncoltam is.

- Hogy éltél akkoriban?

- Beleszerettem a tornába, semmi más nem érdekelt. Néha persze lázadtam is ellene, de anyu - aki ekkor már egyedül, pontosabban a nagyszüleimmel együtt nevelt - nem engedte, hogy edzés helyett a téren flangáljak. Volt, hogy azt mondtam neki: nem is vagy anya! Utólag persze beláttam, igaza volt. Tudta, hogy egy gyereknek milyen könnyen el lehet vinni az agyát, ha nem fogják elég keményen.

A szertornaedzőm Rokaly Vili volt, aki a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen tanított mozgásművészetet - ő volt az első ember, akit a színház világából megismertem. Egyébként ekkoriban merült fel először, hogy a színjátszással is megpróbálkozhatnék. Már nem tudom, Vilinek vagy nekem jutott-e eszembe, hogy meg kellene tanulnom egy-két verset, majd megmutatni egy rendező bácsinak, mit tudok. Aztán a lustaságom miatt nem lett belőle semmi.

A szertornát viszont továbbra is imádtam. Különösen jó érzés volt, ha egy-egy új elemet napok, hetek kemény munkája árán sikerült megtanulni. Egyszer leestem a gerendáról, és egy hatalmas bumszli nőtt a lábamon - olyan büszkén mentem vele végig az utcán, mintha most már az egész világ tudná, hogy a Keresztes új elemet tanult.

- Miért váltottál mégis a ritmikus sportgimnasztikára?

- Az egyesületünkben megszűnt a női szertorna szakosztály, viszont éppen ekkoriban jött egy fiatal ritmikussportgimnasztika-edzőnő, egyben szépségideál, Fodor Gizi - vele is, Rokaly Vilivel is a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Gizi nagyon szigorú volt, de éppen ennek köszönhetően fél éven belül országos szintű eredményeket értem el.

- Aputól az önfejűséget, anyutól pedig a hiperérzékenységemet örököltem

- Említetted, hogy édesanyád egyedül nevelt. Édesapáddal hogy alakult a kapcsolatod?

- Az évek során neki is benőtt a feje lágya - annak idején szinte gyerekként házasodtak össze anyámmal. Újra megnősült, a felesége, Zsóka pedig egy igazi tündér, akinek nagy szerepe volt abban, hogy most már jóban vagyunk apuval. Egyébként vicces dolog felfedezni apámban a saját rossz tulajdonságaimat: a konokságot, makacsságot, önfejűséget, emellett persze egészen másféle energiái is vannak. Anyutól pedig a hiperérzékenységemet örököltem, de amíg ő mindent magába zár, mondván, hogy ne sajnálja senki, én belekiabálom a világba a fájdalmamat, és azt akarom, hogy mindenki sajnáljon.

- Sikeres sportolói múlttal a hátad mögött miért jöttél át Romániából Magyarországra, és kezdtél mindent elölről?

- Anyu második házassága révén települtünk át. Egyébként jól éreztem magam Marosvásárhelyen, főleg a gimnázium utolsó évében, amikor bekerültem egy valóban intellektuális társaságba. Volt ebben egy kis lázadás is - a magunk módján tiltakoztunk a Ceausescu-rezsim ellen. Azokban az időkben tilos volt például magyar nyelvű újságokat és könyveket olvasni - több osztálytársamat agyba-főbe verték emiatt a Securitate emberei. Egyszer engem is bevittek a társaimmal, mert egy buliban a magyar Himnuszt hallgattuk. Akkor már folyamatban volt a magyarországi áttelepülésünk, amit simán leállíthattak volna.

- Hogyan jött a zene az életedbe?

- A vásárhelyi társaságomnak köszönhetően. Csütörtökönként úgynevezett audíciók voltak, ahol filmeket vetítettek, és igazi zene szólt, persze bakelitról. Én addig jóformán csak az Abbát és a Boney M.-et ismertem - ott hallottam életemben először például Janis Joplint. Először borzasztónak találtam, aztán három év múlva vele keltem-feküdtem. Egyre jobban megszerettem a rockot is - azt, hogy lázadó, szabad, szexi, hogy tele van érzéssel és erővel. Az East és az Edda volt a kedvencem.

- Ami akár a jövő előrevetülésének is tekinthető, hiszen ma az Edda basszusgitárosa, Kicska László a férjed. Visszatérve a pályafutásodra: mikor kezdtél énekelni?

- Akkoriban már énekelgettem, de csak a többiekkel együtt, házibulikon, egy szál gitár kíséretében. Azt hittem, nincs hangom, és csodálkoztam, hogy sokan azt kérik, beszéljek még, mert olyan jó hallgatni. Egyszer valaki megkérdezte: Nem kellene neked jazzt énekelni? Igazából azt sem tudtam, mi az a jazz.

Számtalan díj sorakozik a művésznő nappalijában
Ildikóval az X-faktor zsűritagjaként is hamarosan találkozhatsz
Többször is az év énekesnőjének választották

- Hogyan jutottál el addig, hogy kiállj a közönség elé?

- Eleinte egy vásárhelyi amatőr zenekarral énekeltem - Autóstop néven futottunk -, de nyolc gombóc volt a torkomban a fellépéseken. A lámpalázam egyébként már a sportban is megnyilvánult: versenyeken sokszor lerontottam az eredményemet, mert nem bírtam azt a fajta pszichés terhelést, ami azzal járt, hogy ki kellett állnom mások elé.

- Miképpen sikerült leküzdeni ezt az akadályt?

- Ez már Magyarországon történt, amikor le kellett tennem az énekesnői vizsgát az Országos Szórakoztatózenei Központban, azaz az OSZK-ban. Ott ült a bizottságban többek között Korda György, Sík Olga és az énektanárnőm, Mami, teljes nevén Szendrő Mária. Közvetlenül a vizsga előtt döbbentem rá: nem éri meg annyira izgulni, hogy a produkció rossz legyen. 50 dalt kellett volna megtanulni, Keresztes ebből kettőt biztosan, hármat alig-alig tudott - gondoltam, ha belesülök, majd lalalázom. Úgy mentem be, mint aki teljesen biztos a dolgában, és végül nagyon tetszettem a bizottságnak.

- A tornával végleg felhagytál?

- Húszéves koromra gyakorlatilag kiöregedtem, de, ha már ennyi időt eltöltöttem a sportban, szerettem volna elvégezni a Testnevelési Főiskolát. Egyfajta bizonyítási vágy is munkált bennem: meg akartam mutatni a szüleimnek, hogy képes vagyok rá. Ritmikus sportgimnasztika szak azonban csupán négyévente indult, akkor is csak levelezőn, a jelentkezés egyik feltétele pedig az volt, hogy legyen egy munkahelyed, mely papírt ad arról, hogy beleegyezik a továbbtanulásba. Begipszelt lábbal rohangáltam fel-alá a városban munka után, míg végül egy csecsemőotthonban alkalmaztak takarítónőként. Abban az időben a foglalkozást is feltüntették a személyi igazolványban: az egyik évben takarítónő, a következőben énekesnő szerepelt a megfelelő rubrikában. Végül felvettek a TF-re, dr. Széchényi Józsefné volt a tanszékvezetőm, akivel azóta is jóban vagyunk.

- Az itteni zenei karriered hogy indult be?

- Kihalászott az Ungár nevű vendéglátós zenekar, akik nem egy kész énekesnőt, hanem egy kezdő tehetséget kerestek, úgymond a szemétdombról - a billentyűsük, Herrer Pali volt a korrepetitorom az OSZK stúdiójában, ő szólt nekem. A Lidóban játszottunk, ami akkoriban Budapest egyik legelitebb szórakozóhelyének számított. A velük töltött másfél év alatt sokat fejlődtem zeneileg, amiért máig hálás vagyok, a vendéglátózás azonban nem elégített ki.

Aztán ugyancsak Herrer Pali révén találkoztam Koltay Gergővel, a Kormorán együttes alapítójával, általa pedig Koltay Gábor rendezővel. Ennek az ismeretségnek köszönhetően énekelhettem egy, az utolsó világifjúsági találkozóra írt dalban. Egyetlen sorom volt, máig emlékszem rá: „minden szerelmet újra kibontani”. Az egyik oldalamon Deák Bill Gyula állt, a másikon Varga Miklós - akkor alaposan előjött ismét a lámpalázam.

- A számomra igazán fontos emberekkel összeköt valamiféle közös dolog

- Milyen út vezetett az énekléstől a színjátszásig?

- Az egyetlen sor eléneklése után Koltay Gábor nekem adta Leövey Klára szerepét A költő visszatér című rockoperában. Bár mindvégig énekeltem, itt már mégiscsak meg kellett formálnom egy figurát, jelmezben, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - de még magamban sem mertem megfogalmazni, hogy színész lennék.

Az oratorikus István, a királyban főszerepet játszhattam. Ekkor ismertem meg Mikó Istvánt, aki az egyik főurat alakította - ő hívott később a Thália Színházba. A Sakk című musicalben - a Thália és a Rock Színház közös produkciójaként - már volt egy mondat prózám. Majd megkaptam az egyik főszerepet A kölyök című musicalben, aminek a nagy része próza volt. Nagy sikerem lett, bár még éretlen voltam művészileg.

Amikor Mikó Pista - akivel sokat dolgoztunk együtt a Tháliában - a Soproni Petőfi Színház igazgatója lett, felajánlott egy szerepet a Zsuzsi kisasszony című operettben, annak ellenére, hogy ismerte a műfajhoz való viszonyulásomat. Végül igent mondtam, aztán ott is ragadtam Sopronban. Remek társulat volt. Szerettem nézni a kollégáimat - a legtöbbjük kiváló színész -, szerettem együtt lenni velük. Időnként orbitális bulikat csaptunk.

- Ma már nemcsak musical-, hanem prózai színésznőként is jegyeznek. Jól érzed, jónak érzed magad például egy Csehov-darabban?

- A próza nagy kihívás - egészen másról szól, mint egy musical, amiben, ha énekelek kettőt-hármat, nagy baj már nem lehet. Mostanában sikerült eljutnom odáig, hogy rettegés nélkül kiállok a közönség elé, akár egy Csehov-darabban is. Olyan sok jó színésztől és rendezőtől kaptam elismerést, hogy 25 év után végre kezdem elhinni: nem lehetek rossz. Ugyanakkor az önmagamban való állandó kétkedés sem szűnt meg, ami áldás és átok egyaránt lehet. Meg kell találni azt a pontot, ameddig a kételyek még előrevisznek - ha nem sikerül, csak hátráltatod magad, és nem hagysz magam után semmit.

- Fontos neked, hogy hagyj valamit magad után?

- Igazán mélyen még nem is gondolkodtam el ezen, de alapvetően abban hiszek, hogy bármit teszünk, törekednünk kell arra, hogy az maradandó legyen - nem úgy, ahogy a mai világban szokás, hogy egyszer használunk valamit, aztán eldobjuk. Én mindent meggyógyítok, amit érdemes és lehetséges, a tárgyakat éppúgy, mint a kapcsolatokat. Új keletű barátságaim például alig vannak - nyilván az erdélyi gyökereimből is fakad a múltban való kutakodás. A számomra igazán fontos emberekkel összeköt valamiféle közös dolog - nem is kell feltétlenül megfogalmazni, hogy mi az. És ez akkor is így van, ha csak ritkán látjuk egymást.

- Ha hiszek egy ügyben, kiállok mellette

- Ritkán találkozni veled a bulvársajtóban. Tudatos döntés részedről ez a fajta elhatárolódás?

- Igen. Nem akartam mindenáron a középpontba kerülni, olyasféle idiotizmusokat gyártva, hogy ezen a héten sárgára festem a körmömet, a következő héten pedig kékre. A bulvár megjelenésével a fajsúlyos előadók lassan eltűntek a címlapokról, és beálltak a függöny mögé - én is így tettem, mert nekem az a szint. Tény, hogy egy előadóművész nem tud létezni a közönség nélkül, számomra azonban sokkal fontosabb, hogy azok a szakmabeliek, akikre felnéztem, akiket bálványoztam, miként vélekednek rólam. Majd’ meghaltam a boldogságtól, amikor Cserháti Zsuzsa azt üzente, hogy csókoltatja a torkomat.

Ugyanakkor örömmel tölt el az a szeretet, amit manapság kapok az emberektől annak kapcsán, hogy az X-Faktor egyik mentora lettem. Valahol persze ez is egy valóságshow, de a feladatom abszolút szakmai, hiszen fiatal énekesek tehetségét kell megítélnem. Az előadó-művészet komplex fogalom, így nemcsak azt nézem, hogy tud-e az illető énekelni, hanem azt is, hogy képes-e hatással lenni másokra, hogy néz ki, benne van-e a lehetőség, hogy sikeres zenei karriert fusson be, akár nemzetközi szinten is.

- Mindig kiálltál Orbán Viktor mellett, így az elmúlt nyolc évben is, amikor ez nem feltétlenül jelentett előnyt. Ilyen hűséges vagy?

- Abban a közegben, amiben éltem és élek, kialakultam valamilyennek. A jobboldali értékek igenis fontosak egy erdélyi lánynak: rakoncátlan gyerek voltam, és, ha annak idején nem mutattak volna helyes irányt, akármi is lehetett volna belőlem. Soha párttag nem voltam, és a barátaimat sem a nézeteik alapján válogatom meg, de, ha hiszek egy ügyben, kiállok mellette, legyen szó állatvédelemről, jótékonyságról vagy éppen politikáról.

- Hosszú együttélés után három éve mentél feleségül Kicska Lászlóhoz. Változott-e kettőtök kapcsolata, hogy hivatalosan is egy pár lettetek?

- Fiatalon ismerkedtünk meg, egymás mellett szocializálódtunk. Voltak törések is a közös életünkben, de éppen ezek mutatták meg, hogy mi az, ami igazán fontos. Nekem meg kellett érnem arra, hogy bemenjek a templomba, és kimondjam az igent. Istenhívő emberként biztos akartam lenni abban, hogy ezt a szövetséget örökre kötöm meg. A házasság pedig olyan szépséget, szellemiséget és összetartozást adott a kapcsolatunknak, ami nem megfogható, nem kifejezhető. Laci nem egyszerűen a férjem, hanem a TÁRSAM, így, csupa nagybetűvel.

Műtermi fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence, interjú fotók, valamint a művésznő lakásában készült képek: Femina.hu

Ezt is szeretjük