A magyar műsorvezetőnő új párja 7 évvel fiatalabb - Válása után talált rá a szerelem
Ábel Anitának egy hét évvel fiatalabb olasz férfi, Roberto Favaro az új párja.
Ábel Anita mindenkit meglepett, amikor tavaly november végén váratlanul bejelentette, hogy férjével 16 év után külön utakon folytatják, Krisztián már egy hónappal korábban elköltözött a közös otthonból, de tízéves kislányuk, Luca kedvéért a közelben maradt. Bár a 44 éves műsorvezető mondta ki, hogy legyen vége, a házassága lezárása természetesen megviselte, belevetette magát a munkába: a NőComment című talk show első adását azon a napon forgatták, amelyiken Krisztián elköltözött, szerepelt A mi kis falunk című sorozat egyik részében, ugyancsak tavaly nyáron leforgatták a VIASAT3-on idén márciusban képernyőre került Ide Süss! új évadát, emellett Ábel Anita gyakori vendége az RTL Klub Gyertek át! című szórakoztató műsorának is.
Az új szerelem hamar betoppant az életébe, március közepén, a menedzsmentje egyik összejövetelén találkozott Roberto Favaróval, akivel ezt követően gyakran összefutottak az irodában, és szép lassan kialakult közöttük valami - tudta meg a Story magazin. Öt hete alkotnak egy párt, de már felvállalták a kapcsolatukat.
- Nem akartunk bujkálni, szeretnénk megélni a szerelmünket úgy, mint bárki más. Ezért tettük ki a közös fotónkat, viszont ennél többet egyelőre semmilyen módon nem szeretnénk nyilatkozni vagy beszélni róla - üzente a színésznő-műsorvezető a menedzsmentjén keresztül.
A friss szerelmeseket a korkülönbség sem érdekli: az olasz Roberto Favaro hét évvel fiatalabb, mint Ábel Anita. A férfi szülei elváltak, édesapja, Stefano Favaro, aki évekig Talmácsi Gábor gyorsasági motoros világbajnok menedzsere volt, Magyarországra költözött. Amikor fia 1994-ben, 12 évesen meglátogatta, nagyon megszerette az országot, úgy döntött, itt fog élni. Konyhatechnológiai és gasztronómiai szaktanácsadó, étteremnyitás előtt sokan kikérik a véleményét, de remek szakács is, hamarosan saját YouTube-csatornája indul.
Judy 12 évvel fiatalabb férje
Judy 2008-ban ismerkedett össze a nála 12 évvel fiatalabb Molnár Balázzsal, akibe később bele is szeretett. Megismerkedésük előtt pár hónappal ment tönkre az énekesnő házassága, 2009-ben hivatalosan el is vált. A nagy korkülönbség miatt sokan nem jósoltak nekik nagy jövőt, de az idő őket igazolta.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- molnár anikó
Molnár Anikó megmutatta zenész párját - Fogyása után a szerelem is rátalált
- molnár tamás
- rtl klub