Lecserélték A Dal csinos műsorvezetőjét - A zsűritagok felét is

A zsűritagok felét és a női műsorvezetőt is lecserélték A Dal 2019-ben.

A Dal 2019 versenyzők
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyolcadik alkalommal lesz látható 2019-ben A Dal című műsor a Duna Televízióban. Az élő adásokat január 19-től, szombat esténként, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. Az, hogy melyik lesz Magyarország legjobb dala, a február 23-i döntőben derül majd ki.

Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie új műsorvezetőtárssal köszönti a Duna Televízió nézőit hétről hétre: Dallos Bogi neve a műsor minden rajongójának ismerős lehet, hiszen az énekes-műsorvezető a dalválasztó show három korábbi szériájában is versenyzőként állt a színpadon. 

dallos-bogi-ferddie
Fotó: MTVA

- Ez az eddigi legnagyobb, rám váró szakmai kihívás. Megtisztelő feladat egy ilyen nagy volumenű show-műsort vezetni. Előnynek érzem, hogy Freddie-hez hasonlóan a versenyzői oldalon is álltam már, mert így teljesen azonosulni tudok az indulók érzéseivel. A korábbi évadok bizonyítják, hogy milyen sokszínű ez a műsor, és, hogy egy jó dal, műfajtól függetlenül utat tör magának - nyilatkozta Bogi.

Freddie 2017-ben háttérműsorvezető volt Rátonyi Krisztinával, 2018-ban pedig a páros együtt vezette az élő műsort. 

both-miklos-mezo-misi
Fotó: MTVA

A dalokat jövőre is négytagú zsűri véleményezi. Both Miklós, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője negyedik alkalommal mond véleményt, míg Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa másodszor tér vissza A Dal stúdiójába. Mellettük két új zsűritagot láthatnak a nézők. 

Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár szerint nagyon fontos, hogy benne legyen a dalban az előadó egyénisége, és ezt át is tudja adni a közönségnek.

- A Dal mezőnyében már nem teljesen kezdő előadókat láthatunk, így a technikai tudás mellett én a kísérletező kedvre és az egyéniségekre fogok fokozottan figyelni - nyilatkozta. 

vincze-lilla-nagy-fero
Fotó: MTVA

A negyedik zsűritag 2019-ben Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere lesz, aki az X-Faktor első három évadában volt mentor is. 

- A művészetekben a lelkünk számít: a lényeg, hogy találjak valamit a dalban, ami megpenget valamit bennem. Ezen kívül a dalszövegek minőségére is kifejezetten figyelni fogok - árulta el. 

Az elmúlt évekhez hasonlóan jövőre is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS-szavazáson keresztül, így aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak.

A dalválasztó show-ban nemcsak Magyarország legjobb dalát keresi és választja majd ki együttes erővel a zsűri és a közönség, hanem értékes szakmai díjakat is lehet nyerni. „A Dal 2019 Legjobb Dalszöveg Írója” és a „A Dal 2019 Felfedezettje” elismerések mellett jövőre is lesz online Akusztik Dalverseny. „A Dal 2019 nyertese” képviselheti Magyarországot Tel-Avivban a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, jövő májusban.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A műsorvezetőpáros a mai sajtótájékoztatón jelentette be A Dal 2019 mezőnyébe beválasztott harminc dalt.

Acoustic Planet - Nyári zápor

Antal Tímea feat. Demko Gergő - Kedves Világ!

Berkes Olivér - Lighthouse

DENIZ - Ide várnak vissza

Diana - Little Bird

Fatal Error - Kulcs

Gotthy - Csak 1 perc

Hajdu Klára - You're gonna rise

Hamar Barni - Wasted

Heatlie Dávid - La Mama Hotel

Konyha - Százszor visszajátszott

KYRA - Maradj még

Leander Kills - Hazavágyom

Mocsok 1 Kölykök - Egyszer

Monyo Project - Run Baby Run

Nagy Bogi - Holnap

Nomad - A remény hídjai

Oláh Gergő - Hozzád bújnék

Pápai Joci - Az én Apám 

Pátkai Rozina - Frida

Petruska - Help Me Out of Here

Ruby Harlem - Forró

Salvus - Barát

Szekér Gergő - Madár, repülj!

The Middletonz - Roses

The Sign  - Ő

USNK - Posztolj

Váray László - Someone who lives like this

Vavra Bence - Szótlanság

YesYes - Incomplete

47 éves Bayer Friderika - Ennyit változott a ’94-es Eurovízió énekesnője

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük