Botrány A Dalban - Az egyik döntőst lopással vádolják
Megdöbbentő bejelentést tett a műsorvezető az utolsó percekben: az egyik döntős plágiumgyanúba keveredett.
Szinte még csak most kezdődött, ám hamarosan végre kiderül, vajon ezúttal mi lesz Magyarország kedvenc dala, és ki lesz a következő Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója. A Dal 2019 második elődöntője jócskán bővelkedett váratlan fordulatokban és izgalmakban.
Annál is inkább, hiszen a mai adásban nemcsak az derült ki, hogy kik jutottak tovább a jövő heti döntőbe, hanem az is, hogy kinek ítélte a szakmai zsűri A Dal 2019 Legjobb Dalszövegírója különdíjat. Ám sajnos üröm is vegyült az örömbe, mivel az egyik továbbjutó plágiumgyanúba keveredett.
A Dal 2019 második elődöntője
Szekér Gergő indította a sort Madár repülj című dalával. Nagy Ferót lenyűgözte Gergő tehetsége, és Both Miklós is megnyerőnek találta a produkciót, bár hozzátette, a dalszövegen még dolgozni kell. Gergő összesen 43 pontot szerzett.
A Nomad zenekar A remény hídjai című szerzeménye nagyon megfogta a zsűrit, Both Miklós külön kiemelte, hogy milyen sokat fejlődtek a srácok az első műsor óta. A zsűri 28, míg a közönség 8 pontra értékelte a produkciót.
Vincze Lilla szerint a Mocsok 1 Kölykök azért hagyott mély nyomot Egyszer című slágerével a közönség szívében, mert bátran használja a műfaji átjárhatóságokat, és csodásan ötvözi a popzenét a klasszikussal. A zenekar dalát a zsűri 31 ponttal, míg a közönség 8 ponttal jutalmazta.
Nagy Bogi elérzékenyült Mező Misi őszinte és pozitív kritikájától: szerinte Bogi Holnap című dala megható és ihletett volt. Az előadás a zsűri többi tagját is lenyűgözte: 34 pontot adtak, míg a közönség 8 pontot. Bogi tehát 42 ponttal gazdagodott.
Oláh Gergő Hozzád bújnék című produkciója után Both Miklós bevallotta, hogy, bár voltak gondjai a dalszerkezettel, Gergő előadásmódja és személyisége ellensúlyozta a hiányosságokat. Vincze Lilla hasonló véleményen volt, és csodálatosra értékelte a dalt. Gergő összesen 41 pontot szerzett.
Antal Tímea és Demko Gergő Kedves Világ! című előadását Nagy Feró pozitívan értékelte, de Szabó Misi kicsit erőltetettnek érezte a népzenei motívumot. A hatodik produkció összesen 38 pontot ért a zsűri és a közönség szavazata alapján.
A Fatal Error kereken 40 pontot kapott, a zsűri pedig egyöntetűen nagyszerűnek értékelte a produkciót. Míg a Ruby Harlem produkcióját 38 ponttal jutalmazták.
Az utolsó versenydalt, Az én apámat Pápai Joci énekelte, és, bár lehet, hogy ő zárta a mezőnyt, egy pillanat alatt az első helyre ugrott, hiszen összesen 45 pontot kapott gyönyörű előadására.
Döntősök és váratlan fordulat a műsor végén
A második elődöntőben tehát továbbjutott Pápai Joci, Nagy Bogi, Szekér Gergő és a közönség jóvoltából a Fatal Error. Ők csatlakoznak a múlt szombati első elődöntősökhöz, az Acoustic Planethez, Petruskához, Vavra Bencéhez és a The Middletonz-hoz.
A Dal 2019 legjobb dalszövegírójának járó díjat pedig Szepesi Mátyás kapta. A verseny utolsó perceiben aztán váratlan fordulat történt, a műsorvezető közölte, hogy az egyik döntős produkció előadója plágiumgyanúba keveredett. Az ügy kivizsgálásának végéig azonban nem lehet tudni, kiről van szó.
Február 20-án éjfélig továbbra is lehet szavazni a dalok akusztikus feldolgozásaira A Dal Akusztik online szavazás keretében a www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.
Ennyit változott a ’94-es Eurovízió énekesnője
Bayer Friderika nevét akkor ismerte meg az ország, amikor 1994-ben megnyerte a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált. A Kinek mondjam el vétkeimet? című győztes dallal ő képviselte hazánkat a Dublinban megrendezett 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol magyar énekes ekkor került először döntőbe. Az akkor 22 éves énekesnő az előkelő negyedik helyen végzett.
Friss fotón a 46 éves Bayer Friderika - Ennyit változott a ’94-es Eurovízió énekesnője
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- a dal
- 2019
- eurovíziós dalfesztivál
- magyar zenekar
- énekes
- énekesnő
- mező misi
- nagy feró
- vincze lilla
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- eurovíziós dalfesztivál